Három bajnoki elsőségre számítanak a somorjaiak

2013. március 15. - 16:20 | Sport

Márciusban immár másodízben rendez országos bajnokságot a somorjai Gladiátor birkózóklub.

A juniorok két héttel ezelőtt szabadfogásban, szombaton pedig kötöttfogásban csatáznak az érmekért a csallóközi városban. Az előzetes nevezések alapján tizenhat honi klub ötvenöt versenyzője nyolc súlycsoportban méri össze tudását. A kötöttfogásra szakosodott, országos viszonylatban a legjobbak közé tartozó somorjaiak tíz birkózójukat küldik csatába.

A klub főedzője, Horváth István a Paraméternek elmondta, hogy a viadalon három aranyéremre számítanak. Az elvárások alapján Ahmeti Juszuf, Čech Dávid és Soós Tamás végezhet az élen súlycsoportjában, de a korát tekintve még kadett Horváth Denisztől is érmes helyezést remélnek. Ugyanakkor a csapatversenyben is elsőségre pályáznak.

Mivel szabadfogásban a dél-szlovákiai klubok dominálnak, ezért a somorjaiak mellett a bősiek, a madariak és a marcelházaiak legjobbjai is a bajnokjelöltek közé tartoznak. Tavaly egyébként a juniorok mezőnyében két somorjai (Čech és Soós) és egy marcelházai (Megály Attila) bajnok neve került a krónikába. A somorjai városi sportcsarnokban (T 18-as tornaterem) két szőnyegen zajló viadal délelőtt tizenegy órakor kezdődik.

ái