Kedden közönségvonzó edzőmérkőzés (Somorja–DAC) a Pomléban

2013. július 2. - 09:57 | Sport

Az FC STK 1914 Somorja együttese Libor Fašiang vezetőedző irányításával gőzerővel készül a II. labdarúgóliga új idényére.

Kedden közönségvonzó edzőmérkőzés (Somorja–DAC) a Pomléban

A kék-fehérek hazai környezetben gyakorolnak, felkészülésük menetrendjében az edzések mellett hét előkészületi mérkőzés is szerepel. Ahogy ez már a holt idényben lenni szokott, a játékoskeretben több változásra is sor került. Házi gólkirályuk, Igor Lezsaics (14 találat) nagy valószínűséggel a nagyszombati Spartak mezében a honi élvonalban folytatja pályafutását. René Dedič visszatért a zsolnaiakhoz, ugyancsak távozott Danijel Szavics, a kapus, Peter Gábriš, valamint Serge Tanguy Messie. A gyakorlásokon több újonc is felbukkant. Köztük a DAC-ban nevelkedett Ágh Zoltán, valamint Fieber Péter. Két spanyol futballistát is tesztelt az STK szakvezetése: Daniel Rodriguez a Malaga, Dylan Medina Cubas pedig a Valladolid játékosa. Szerződtetésük esélyeit illetően Libor Fašiang szavai óvatosságra intenek: „Légiósokat kispadra nem igazolunk!”

A somorjaiak ma koraeste újabb előkészületi mérkőzést játszanak, ezen a Corgoň Liga újoncával, a DAC-cal mérik össze a tudásukat. A csallóköziek presztízscsatája 18.00 órakor kezdődik.

(ái)