Magához akarja láncolni a McLaren Jenson Buttont

2013. október 16. - 11:54 | Sport

Jenson Button 2010 óta a McLaren pilótája, brit lapértesülés szerint azonban még nagyon sokáig maradhat a wokingiaknál – írja a Vezess.hu.

Magához akarja láncolni a McLaren Jenson Buttont

A Daily Mail úgy tudja, a McLaren felajánlotta Buttonnak, hogy a csapatnál fejezze be karrierjét, ami legalább három további szezont jelentene. Hivatalosan még nem jelentették ugyan be, de valószínű, hogy 2014-re már megállapodtak a felek, a McLaren azonban hosszabb távon is gondolkozik.

Ennek oka természetesen az, hogy 2015-ben jön a Honda, amely rögtön ütőképes csapatot akar, a régi idők Senna-Prost korszakát idézve. Button ráadásul ismeri a Hondát, a BAR-nál és a gyári csapatnál is dolgozott, hogy még a japánok búcsúpénzéből húzza be a világbajnokságot a Brawn GP-nél.

A McLaren terveit keresztülhúzhatja, hogy Button iránt a többi élcsapat is érdeklődik, a Red Bull, a Ferrari, a Lotus és a Mercedes számára is érdekes lehet. A Daily Mail szerint a Red Bull kivárásra játszik, hogyan teljesít jövőre Daniel Ricciardo, a Ferrari pedig azért figyeli Buttont, mert a csapat maga sem biztos abban, hogy a Fernando Alonso, Kimi Räikkönen felállással egy évnél többet ki lehet húzni.

Buttont a Lotus is nagyra tartja, és a Daily Mail szerint Lewis Hamilton is biztosan szívesen dolgozna vele együtt újra a Mercedesnél, így az angol pilóta szó szerint dúskál a lehetőségekben.

Vezess.hu