Corgoň Liga: FC Nitra - DAC 0:0 (Online)

2013. november 29. - 17:10 | Sport

Élőben közvetítettük a DAC bajnoki mérkőzését.

Corgoň Liga: FC Nitra - DAC 0:0 (Online)

VÉGE. Ezt tanultuk ma: Két pofozógép kioltja egymást. Alap!

90+ perc: Sedlák érkezik még, hadd fusson néhány métert ma is, Ujlakyé örülhet, övé az első zuhanyzó, még mielőtt menne a tömeg.

90+ perc: Nocsak, a hazaiak még az utolsó percben is vezetést szerezhetnének. bagi egy beívelés után a tizenhatos vonaláról azonnal lő, lökete centikkel kerülte el a kaput.

90. perc: Két perccel büntet még a sípmester.

88. perc: Kolbas maradt lent a földön egy ütközés után, de röviddel később feltápászkodik.

87. perc: Beňo úgy gondolta, hátha 35-ről sikerülhet egy löket. Nem sikerült.

85. perc. Turčák beadásába Matúš ért bele, majdnem bement.

84. perc. Szarka szépen fordult le védőjéről, majd annyit teketóriázott és csodálta magát, hogy végül mellédurrantotta.

82. perc: Belic egy állat! Turčák szöglete után Bagi fejel közelről kapura, a kapus pedig hatalmasat véd!

80. perc: Nicsak, egy pofás DAC-akció: Gašparík balról beívelt labdáját Matúš rakta le Hudák elé jobbra, aki pedig középre ívelte azt Szarka elé. A támadó már nem tudott belepöckölni, mert jött megint Perniš kapus

79. perc. Gašparík ívelte fel Szarkának, akit viszont Perniš kapus beelőzött.

78. perc: A helyzet fokozódik: Vestenický ezúttal a tizenhatoson belül lő védőbe, mjad társai is prbálják még megszelíditeni a labdát, de az nagyon vad, el is szökik messzire.

76. perc: Vestenický lövése - aktív ez a legény - levágódik arról a sok fránya védőről.

74. perc: Vestenický centere után Matúš és Boya valahogy összehozza a ziccert az ellenfélnek, a nyitrai támadó viszont ebbe belezavarodik.

73. perc: Vége Boszorád keserveinek, lecserélik. Tán éjfélig se lőne ma gólt. Vestenický érkezik a helyére.

72. perc. Clebernek gurították le a szabadrúgást, aki viszont fölédurrantotta.

70. perc: Háromszoros hurrá Boszorádnak! A Nyitra támadója hat méterre a kapu elől, tisztán, nekifutásból el tudja hibázni a kaput. Az év helyzete.

68. perc: Turčák erővel ívelte be a labdát, ami végül kapura ment, Belic hátrálva és felugrova, majdnem bepottyant vele a kapuba.

67. perc: Cleber lövése majdnem megállt, még mielőtt elhagyta volna a pályát a kapu mellett.

65. perc: Kwin kapott egy vastagot a bokájára, de hamar folytatja.

63. perc: Ujlaky ütközött, fáj neki.

61. perc: Egy mély beívelésnél Bagi rátehénkedett Beňora, de még úgy se találta el fejese a kaput.

60. perc: Turčák szöglete után az égbe fejelte a labdát Kostelný.

58. perc: Kwin erősen megindult, miután megszerezte a labdát saját térfelén, robogott vagy harminc métert, aztán lassú labdát adott Gašparíknak, akit meg szereltek.

55. perc: Zajlik az élet, íme, most épp lesre futottak a nyitraiak.

53. perc: Boszorád lövését elkapta a szemfüles Belic kapus.

51. perc: Bagi finoman tologatta a labdát a DAC-védők lábai között, behatolt a tizenhatoson belülre is, majd egyszer csak sok lett a kötény.

49. perc: Gašparík vezetett egy támadást, majd ügyesen kivárt, hogy a túloldalon érkező Szarkához adja, ő meg zavarba jött, és hurkot kötött a lábaira.

47. perc: Beňo öngóllal próbálkozott, de Belic fogta.

46. perc: Folytatódik ez a nagyszerű összecsapás.

______________________________________

Rick Astley-től a Never Gonna Give You Up szól a félidőben a nyitrai stadionban. Ott a pont! :-)

45+ perc: A Huste.tv kommentátora Pólyaként ejti Boyát. Megint hallottunk valami izgit. A félidőnek meg annyi.

45. perc: Beňo besárgult, miután megműtötte ellenfelét a félpályánál.

44. perc: Cleber zseniális lövésével eltalálta a tizenhatos szélét.

43. perc: Gašparík próbálta kiugratni Ujlakyt, kevés hiányzott, csakhogy ott volt vagy hat védő.

42. perc. Valamit kéne írnom ide, de tényleg nem történt öt perce semmi. Néhány bedobás, passz, meg fenékvakarás. Ennyi.

37. perc: Újabb izgi helyzet: Cleber indítását Hála egyből középre tette, ahol pedig Boszorád belsővel, úgy 7 méterre a kaputól csak a hosszú kapufát találta el. Amúgy egész pofás és gyors akció volt.

36. perc: Jogos a kérdés: Mi fán terem a gól? A Nyitra vagy féltucat lehetőséget puskázott el egy támadáson belül arra, hogy kapura lőjön a tizenhatoson belül. Ügyetlenkedés rulez!

34. perc: Mint azok a kecskék, amelyek megmerevedve dőlnek el, ha rájuk ijesztesz, hullott el vagy 4 játékos a DAC tizenhatosa előtt. Esemény pedig nem volt.

32. perc. Turčák próbálkozott, elég finoman kilőtte a stadionból a lasztit.

30. perc: Ševčík ezúttal pontosan ívelt, de most meg Bagi fejelt gyengén.

27. perc. Boya szerelte a tizenhatoson belül Klebert. Rövid szögletük után el is veszítették a labdát a hazaiak.

25. perc: Flipper a DAC kapuja előtt: egy felszabadítás nyitrai hátat ér, ahonnan a labda visszapattan a fejek fölött Belic kapus kezébe.

23. perc: Hošek pottyan a földre a tizenhatoson belül, miután Horbuľákkal próbált haverkodni, a bíró se nem ad neki sárgát, se nem fúj büntetőt.

21. perc: Fantázia! Nem akart sokat a Szarka, de még azt sem bírta... Egyedül ugrott ki, három nyitrai csak kukkerrel követte, aztán még a kapus mellett is talált lyukat, az újabb száz százalékos ziccerben viszont csak a kapufát találta el.

19. perc: Akár a szerdahelyi Beckham nevet is megkaphatná Gašparík, ha képes volna pontosabban beívelni. Ezúttal szinte az alapvonal magasságában süvített át a labda szögletből a túloldalra. Egyébként képes ő ennél jobbra, de balra is. (Ez igazán fárasztó humor, bocs :-))

17. perc: Gašparík beintett a szögletzászlótól, majd olyan helyre ívelte a labdát, ahol három hazai állt.

15. perc: Matúš egyébként egy szuper hátvéd, tényleg. Utolsó emberként szerelte a szembejövő Šefčíket, mégpedig tisztán, aki egyedül törhetett volna kapura.

13. perc: Matúš masszírozta meg ellenfelét, a nézők sikítanak, a bíró nem.

11. perc: A DAC játékosok még csak a körmüket rágták, miközben a hazaiak gyorsan elvégeztek egy szabadrúgást a középpályán, indítva Šefčíket a bal szélen. Neki most könnyebb dolga volt saját emberhez adni, ugyanis a kapu előtt fölényben voltak a kékek, de még így is sikerült pontatlanul középre adnia. A túloldalon azonban Boszorád még elcsípte a cuccot, kapura is tűzte, de ekkora helyzetet is ki lehet hagyni, Belic ugyanis nagy bravúrral bele tudott kapni, és a labda a kapu fölé pördült.

Közben feltüntettük az eredményt is a címben, de még nem történt semmi, így nem vertünk át senkit.

9. perc: A nyitrai védő elvétette a labdát, Szarka pedig ziccerben a kapu előtt kötényt adott magának. Nagy stíl.

8. perc: Gašparík elé vágódott le a labda, ő meg hátbarúgott valakit.

7. perc. Boya próbálkozott esernyővel a saját tizenhatosán belül, ezzel el is vesztette a labdát, de becsületére legyen mondva, hogy szerelni tudott, mielőtt még baj lehetett volna.

6. perc: Szép csellel indult a középpályán a Nyitra támadása, majd Šefčíkhez került ki a bal szélra a labda, aki egy kissé benézte a cselekményt, és a kapu mögé "adta be".

4. perc: Nem mondhatnám, hogy darálnak a nyitraiak, újabb támadásuk fulladt kudarcba, még azelőtt, hogy elérték volna a tizenhatost.

3. perc: A nyitraiaik végezhettek el szabadrúgást a DAC tizenhatosának jobb szélétől, de a védők kifejelték a beívelt labdát.

1. perc: Elkezdődött a hét meccse!

______________________________________________

A nyitraiak 2:0-ra verték a besztercebányai Duklát és a DAC hazai kudarca (DAC-Myjava 0:3) után helyet cseréltek a tabellán a csallóköziekkel. Bővebben...

A mérkőzés 17.30-tól kezdődik.

A bajnokság állása a mérkőzés előtt:

1. Slovan 18 12 3 3 39:22 39
2. Trenčín 18 10 3 5 45:19 33
3. Ružomberok 18 9 4 5 37:29 31
4. Myjava 18 9 3 6 33:27 30
5. Senica 18 8 4 6 26:21 28
6. Zl. Moravce 18 8 3 7 24:26 27
7. Trnava 18 8 3 7 26:29 27
8. B. Bystrica 18 7 5 6 31:24 26
9. MFK Košice 18 6 4 8 24:26 22
10. Žilina 18 5 6 7 26:26 21
11. FC Nitra 18 2 3 13 17:47 9
12. DAC 18 2 3 13 9:41 9

-para-