Külföldi vezetőedző kell a Fradinak

2013. december 3. - 13:53 | Sport

Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető FTC Zrt. vezérigazgatója kijelentette: külföldi vezetőedző szerződtetésén gondolkodnak.

Orosz Pál azt még nem tudta megmondani az M1 Ma reggel című műsorában kedden, hogy ki lesz a vasárnap menesztett holland Ricardo Moniz utódja, de megjegyezte, mindenképpen több jelölt közül fognak választani.

"A játékosok egy jó része szerintem nagyon jól teljesített. Olyanok érkeztek Ricardónak köszönhetően, mint Besic, Jenner vagy Leonardo. Vannak ugyanakkor olyanak, akik nem hozták azt a szintet, amit elvártunk, de nekik szerződésük van, a klub alkalmazottai, és majd a klub dönt arról, hogy mi lesz velük" - mondta Orosz, aki egyben cáfolta a brazil Leonardo nyilatkozatát, miszerint csúsznak a fizetésekkel.

A Ferencváros 16 forduló után 24 pontjával a hetedik helyen áll, legutóbbi nyolc meccséből mindössze egyet nyert meg.

(MTI)

Címkék: Fradi, vezetőedző