Dakar-rali: Az első tizenötben a szlovák motorosok

2014. január 9. - 09:34 | Sport

A Dakar-ralin résztvevő két szlovák motoros négy szakasz után összetettben az első tizenötben van.

Dakar-rali: Az első tizenötben a szlovák motorosok

A KTM-mel versenyző Ivan Jakeš a szerdai, negyedik szakaszon a nyolcadik helyet szerezte meg, ezzel kiegyenlítette földije legjobb szakaszeredményét. Štefan Svitko ugyanis egy nappal korábban, kedden zárt a nyolcadik helyen.

A motorosok között egyébként a negyedik szakaszt a spanyol Juan Pedrero Garcia nyerte, az összetettben azonban továbbra is a szintén spanyol Joan Barreda Bort nyert.

Svitko a tizenkettedikként ért célba, az összetettben ezáltal a 11., míg Jakeš jó eredményének köszönhetően feljött a 14. helyre.

A magyar Dési János szintén célba érkezett a negyedik szakaszon. A viadal honlapja alapján a magyar versenyző a 44. lett.

Az autósok között a spanyol Carlos Sainz nyerte a szerdai szakaszt, mintegy hat perccel megelőzve a francia Stephane Peterhanselt. Sainz ezzel az összetettben kb. két perccel előzi meg honfitársát, Nani Romát.

Szerdán az autósoknak 657, a kétkerekűeknek 352 kilométer volt a mért szakasz az argentínai San Juan és Chilecito között.

4. szakasz, San Juan-Chilecito:

autók, 868 km, ebből 657 km mért szakasz:
--------------------------------------------
1. Carlos Sainz, Timo Göttschalk (spanyol, német, Buggy) 5:20:32 ó
2. Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Mini) 6:04 p h.
3. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Mini) 8:58 p h.
Az összetett állása:
1. Sainz, Göttschalk 14:52:47 ó
2. Nani Roma, Michel Périn (spanyol, francia, Mini) 2:06 p h.
3. Al-Attijah, Cruz 6:56 p h.

motorok, 563 km, ebből 352 km a mért szakasz:
---------------------------------------------
1. Juan Pedrero Garcia (spanyol, Sherco) 5:29:13 ó
2. Francisco Lopez Contardo (chilei, KTM) 29 mp h
3. Marc Coma (spanyol, KTM) 3:10 p h.
...
8. Ivan Jakeš (szlovák/KTM) 19:30 p. h.
12. Štefan Svitko (szlovák/KTM) 30:32 p. h.

...44. Dési János (magyar/KTM) 1:45:07 óra h.

Az összetett állása:
1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 15:39:53 ó
2. Coma 3:10 p h.
3. Lopez Contardo 5:12 p h.

...
11. Svitko 56:45 p h.
14. Jakeš 1:32:43 ó h.
54. Dési 5:36:21 ó h.

MTI/SME/para