Seedorf 2016-ig aláírt az AC Milanhoz

2014. január 16. - 18:01 | Sport

Hivatalossá vált, hogy Clarence Seedorf, a csapattal kétszer is Bajnokok Ligáját nyert holland középpályás az AC Milan labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A 37 éves szakember csütörtökön 2016 júniusáig szóló szerződést írt alá a klubbal.

Seedorf 2016-ig aláírt az AC Milanhoz

A Botafogo futballistája már szerdán, brazíliai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy visszavonul, és ő váltja a hétfőn menesztett Massimiliano Allegrit az olasz együttes kispadján.

"Sok munka vár ránk, hogy a Milant újra a csúcsra juttassuk. - mondta székfoglalójában Seedorf, aki 2002 és 2012 között játszott a milánói piros-feketéknél. - Akkor hagytam el a klubot, amikor véget ért egy fontos korszak. A feladatom az, hogy új éra kezdődjön."

A szerződés aláírása után a 87-szeres holland válogatott új tréner és Adriano Galliani alelnök az egyesület sportközpontjába autózott, ahol Seedorf délután megtartja első edzését a csapatnak. Az új vezetőedző vasárnap, a Verona elleni bajnokin ül majd először az AC Milan kispadján.

Seedorf játékosként klubszinten mindent elért, amit lehetett, sőt ő volt az első futballista, aki három csapattal is BL-t nyert (Ajax Amsterdam 1995, Real Madrid 1998, AC Milan 2003 és 2007). A milánói piros-feketékkel a két BL-siker mellett kétszer nyert bajnokságot és egyszer Olasz Kupát. 2007-ben az év legjobb középpályásának választották Európában.

Edzői pályafutásának első feladata nem tűnik könnyűnek, a Milan ugyanis története egyik legrosszabb szezonját futja. A csapatot 2010-től irányító Allegrit azután menesztették, hogy a gárda 4-3-ra kikapott a Sassuolótól a bajnokságban. A csapat a BL-ben bejutott ugyan a nyolcaddöntőbe, ám a Serie A-ban jelenleg csak a 11., a listavezető Juventustól 30, a még BL-indulást jelentő harmadik helyen álló Napolitól pedig 20 ponttal van lemaradva.

(MTI)