DAC: Indul a Világi-éra, íme a tervek!

2014. március 4. - 16:56 | Sport

DUNASZERDAHELY - Világi Oszkár a képviselő-testület ülése után, melyen a város lemondott elővásárlási jogáról a klub többségi tulajdonrészére vonatkozóan, tartott sajtótájékoztatót a DAC-cal kapcsolatban. Rajta kívül Hájos Zoltán polgármester, Ravasz Marián, a Híd dunaszerdahelyi frakcióvezetője, illetve Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője volt jelen.

DAC: Indul a Világi-éra, íme a tervek!

A sajtótájékoztató elején Világi leszögezte, hogy azt a csapat minden szurkolója tudja, hogy a DAC nemcsak egy klub. "Holnap megtörténhet, amire hosszú évek óta vártam. Tulajdonrészre tehetek szert a klubban. Számomra ez nagy felelősséget jelent, mivel a csapat gazdag és hírneves történelemmel rendelkezik, jelenleg viszont nehéz időszak áll mögötte, és gyakorlatilag a nulláról kell indítanunk. Van mit tennünk, hogy megmentsük a csapatot" - fogalmazott.

Hájos Zoltán itt is üdvözölte Világi belépését a klubba, egyúttal leszögezte, hogy ezzel egy új korszak veheti kezdetét. "Reméljük, hogy ez a város, a szurkolók és az ifjúság számára is sikeres lesz. Világi urat mindenki sikeres vállalkozóként ismeri, és bízunk benne, hogy ezt a klubnál is kamatoztatni tudja" - szögezte le.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere (Fotó: Paraméter)

Ravasz Marián szintén reményét fejezte ki a klub új tulajdonosa kapcsán. "Lokálpatriótaként is örülök, hogy a dunaszerdahelyi futball mélyrepülése után a DAC ismét a város egyik legnevesebb márkaneve lehet" - fogalmazott.

Felnőtt csapat, stadion, ifjúságnevelés

Céljait illetően Világi három kérdéskört említett, ezek egyike a felnőtt, az A-csapat. "Meg vagyunk róla győződve, hogy jövőre már nem a bentmaradásért küzdünk majd, de idén ehhez nem szabad kiesnünk. Stabilizálni szeretnénk a gárdát, és hosszú távban gondolkodunk. Nem szeretnénk minden évben új csapatot felépíteni" - fejtette ki.

Radványi Miklós vezetőedző elmondása szerint az elmúlt szombati meccsen már látszott, hogy minőségi játékosok érkeztek a csapathoz. "Megteszünk mindent azért, hogy pontokat gyűjtsünk és megmentsük a ligát" - hangsúlyozta.

Radványi Miklós ecseteli a terveket, mellette Világi Oszkár, Hájos Zoltán és Ravasz Marián önkormányzati képviselő (Fotó: Paraméter)

Második problémaként az új klubtulaj a stadion technikai állapotát említette. Elmondása szerint két út van a stadiont illetően, ezek egyike a meglévő felújítása, a másik pedig egy új stadion építése. "Szeretnénk a stadiont felújítani, a stadionprogram keretén belül 2,5 millió euró hívható le erre a célra" - szögezte le. A tervek szerint egy kb. 12-15 ezer férőhelyes stadion létesülhet a felújítás után.

Ravasz Marián ennek kapcsán megjegyezte, hogy a város szempontjából is a régi stadion felújítása célravezető, mivel egy új építése esetén a régi tulajdonképpen célját vesztené.

Fotó: Paraméter

Világi közlése szerint a sikabonyi edzőpályán szeretnének egy sporttechnikai hátteret kialakítani a csapat számára.

Harmadik kérdéskörként pedig az ifjúságnevelést nevezte meg. "Ezzel kell kezdenünk, hogy a csapat sikeres lehessen, ehhez pedig tapasztalt edzőkre van szükségünk. Időt akarunk szentelni az ifjúság nevelésére" - hangsúlyozta.

Világi kifejtette, hogy ha a három kérdéskör területén sikerül eredményeket elérni, akkor három éven belül olyan állapotba kerülhet a csapat, ami alapján már megfogalmazhatnak egyéb ambíciókat is.

Fotó: Paraméter

„A DAC nemcsak élethalálharc, hanem annál több”

Újságírói kérdésre a vételárról nem nyilatkozott, arra hivatkozva, hogy annak értéke üzleti titok. Ugyanakkor elmondta, hogy az adósságokat szeretnék kiegyenlíteni, és a folyamatban lévő perekben is szeretnének az egyezségre törekedni.

További kérdésre szégyenletesnek nevezte, hogy a DAC volt játékosai befolyásolták az eredményeket, ugyanakkor jogerős ítélet híján veszélyes precedensnek tartja a labdarúgó szövetség fegyelmi bizottságának súlyos büntetését a klubbal szemben. Mint ismeretes a fegyelmi bizottság 10 ezer euróra büntette a klubot, a csapattól pedig hat pontot levonnak az idény végén.

Az új tulajdonos a jelenlévő szurkolókkal is elbeszélgetett (Fotó: Paraméter)

Világi leszögezte, hogy egy gazdaságilag erős háttérrel rendelkező klubot szeretne. "A szurkolóktól azt kérném, hogy legyenek türelemmel, és járjanak el a meccsekre. Mindezt azért is tesszük, hogy a nézők örömüket leljék a mérkőzésekben, és a meccsre járásban, és a DAC-ról máshol is megismerhessék a várost. Bízom benne, hogy ha becsületesen küzdünk érte, akkor olyan futball lehet Dunaszerdahelyen, amelyre az emberek szívesen járnak. Dunaszerdahelynek a futball szlovákiai bástyájának kell lenni. Van egy olyan mondás, hogy a DAC nemcsak élethalálharc, hanem annál több" - fogalmazott.

-para-