Corgoň Liga: FK Senica - DAC 3:3 (Online)

2014. április 5. - 17:03 | Sport

Élőben közvetítettük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését.

Corgoň Liga: FK Senica - DAC 3:3 (Online)

A rendkívül izgalmas első félidő után vezetett a DAC, és amennyiben Szarka nem állíttatja ki magát egy felesleges szabálytalanság maitt a második félidő elején, akkor elképzelhető, hogy nem szorul annyira a saját kapuja elé a DAC. De a fociban nincs olyan, hogy mi lett volna, ha. A DAC pontot rabolt Senicáról, ami rendkívül sokat számíthat még, mivel ezzel ismét hatpontos előnyük van a Nyitra előtt.

90+ perc: Öt perc hosszabbítás után vége a mérkőzésnek.

90+ perc: Szabó szöglete után Šulla öklöz, majd többen is próbálnak tüzelni, de rendre levágódik a védőkről a labda.

90+ perc. Matúštól indult a DAC ellentámadása, aki középen indította Valentát, ő pedig bal szélre kitette Turňának a labdát. Utóbbi pedig elöl kiharcolt egy szögletet.

90. perc: Hiago két védő között ugratná ki társát a DAC tizenhatosán belül, de Penksa lefüleli az átadását, és odaér rá időben.

89. perc: A középpályán egy sor kemény ütközés után is folytatódhat a játék.

88. perc: A DAC utolsó cseréje: Ujlaky helyére áll be Valenta.

86. perc: PIROS LAP! Opiela a középpályán történt durva becsúszása miatt megkapta második sárgáját is. Brašeň a sértett fél. A bírót még osztja egy darabig Opiela, majd leballag a pályáról. Brašeňt ápolni kell.

85. perc: A Senica harmadik cseréje: Mazáň be, Slinkin le.

83. perc: Irobiso megint elesik a DAC tizenhatosán belül, de a bíró még mindig nem hisz neki.

81. perc: ÚJABB ZICCER: Kristovantól kapott labdát a tizenhatoson belül Irobiso, aki a kapuval szemben állt, de ahelyett hogy azonnal tüzelt volna, kivárt, majd mikor lőtt, akkor már előtte volt egy védő, és a labda a magasba pattant róla, majd a kapu mögé hullott.

79. perc: EGYENLÍT A SENICA: Irobiso szerez labdát a jobb oldalon, majd a tizenhatoson belülre betörve középre teszi, Piroskához kerül, aki a bal alsóban helyezi azt el. Penksa hiába vezetett.

77. perc: Piroska szerezte meg a labdát a DAC tizenhatosán belül, végül azonban kirúgja.

76. perc: A szöglet után Hiago fejel, de nem esik gól.

75. perc: Irobiso előzi meg védőjét, majd kissé kiszorított helyzetből tüzel kapura, Penksa szögletre ment.

Okosan játszik a DAC. Az ellenfél támadásai után nem vagdossák ki a labdákat, hanem lassan építkezve haladnak előre, és próbálják tartani a labdát.

74. perc: Egy center után Majerník fejeli haza a labdát.

73. perc: Irobiso esik el a DAC tizenhatosán belül, de a bíró nem fújja le.

72. perc: Szabó beívelését Šulla öklözi ki.

71. perc: Kwin állítja meg a tizenhatoson belülre igyekvő Piroskát.

69. perc: 30 méterről végezhet el szabadrúgást a DAC. Röviden játsszák meg, nem sietnek a kapu felé.

68. perc: Sárgát kap Chvátal.

67. perc: Krišto pár perccel ezelőtt elkövetett egy szabálytalanságot, ami sárgagyanús volt, neki pedig az már a második lett volna. Radványi e pillanatban úgy látja jobbnak, ha lehozza. Kwin áll be.

65. perc: Chvátal elé tették ki a DAC tizenhatosánál a labdát, akinek helyezett lövése egy picivel kerüli csak el a DAC kapuját.

64. perc: Csere mindkét oldalon: Kalabiška helyére Korosin a Senicánál, míg Gergel helyére Matúš érkezik a DAC-nál.

64. perc: Ujlaky a tizenhatoson cselezget, majd balról befele haladva lövését visszahúzza a rövid alsúra. Šulláról kijön a labda, a rárobbanó Brašeň kissé kisziorított helyzetben bár, de durván a csillagokba lövi.

63. perc: A DAC a középpályán szerzett labdát, majd megpróbálták egy picit tartani az ellenfél térfelén. Gergel irányított.

61. perc: Piroska húszról fölé lő.

60. perc: A kiállítás óta gyakorlatilag saját térfelére szorult a DAC.

58. perc: HELYZET: Kalabiška bal oldali centerét Irobiso fejeli le az ötös előtt, Piroska viszont nem tud beleérni, így kimarad.

56. perc: Irobiso kapott egy jó passzot a DAC tizenhatosán belül, de szerelték a védők.

54. perc: Egy baloldali szöglet után Piroska a tizenhatosról tüzel kapásból, a labdát Penksa nagy bravúrral szedi ki a léc alól!

53. perc: Szabadrúgás a DAC kapujától 28 méterre. Piroska végezte el, de a sorfalat találta el.

51. perc: Keveredés alakult ki a DAC kapuja előtt, de végül a védőknek sikerült menteniük.

50. perc: Kóňát le is kell cserélni. Chvátal áll be a helyére.

48. perc: SZARKÁT KIÁLLÍTJÁK! Kóňának lépett oda hátulról, az Achilles-inát találhatta el. A bíró elsőre sárgát adott neki, majd egy újabbat, miután látta, hogy nagy a baj Kóňával. Ez igazán felesleges volt. A játék ugyanis épp a félpályán zajlott.

47. perc: Kalabiška eltört lapos lövése után Majerník ment.

46. perc: A DAC kezdte a második félidőt.

___________________________________

Szarka és Gergel eddig a meccs embere, elképesztő félidő van mögöttünk.

45+ perc: Vége az első félidőnek.

45. perc: Opiela szabálytalankodik hátulról Krištóval szemben, a bíró nem osztja ki neki a második sárgát.

44. perc: Krišto próbálkozik lövéssel középről, de Gaváról levágódik a labda.

43. perc: Krišto kap sárgát.

42. perc: ÓRIÁSI GÓL!!! Megint vezet a DAC. Ujlaky a bal szélen fut el, több védő között is megtartja a labdát, majd átadja középre Szarkának, aki úgy 14 méterről egy cselt bevetve kilövi a pókot a bal felsőből!

40. perc: Piroska egy jobboldali beadást követően tör be a tizenhatoson belülre, majd kiharcol egy szögletet.

39. perc: Piroskát ugratják ki a bal szélen, aki középre tartva a kapu elé emelte a labdát, Penksának azonban sikerült megkaparintania.

37. perc: EGYENLÍT A SENICA: Piroska indítja Kristovant a jobb szélen, aki betör a tizenhatoson belülre, majd két védő között sikerül középre hámoznia a labdát, ahol az üresen álló Hiago bevarrja.

35. perc: Piroska szabadrúgásból ívelt a rövid sarokhoz, ahol az érkező Szabó szögletre fejelt. A szöglet után Penksa leszedte a labdát a levegőből.

34. perc: Brašeň rosszul nézett ki, de nem kellett lecserélni, folytatja a játékot.

33. perc: Brašeňt tarolták le, nem tud felállni, hordágyon viszik le.

32. perc: Piroska ívelt középre, Klabník mentett Kristovan elől fejjel szögletre.

31. perc: Kóňa centerét Kalabiška nem érhette el.

30. perc: Piroska szépen cselezgetett a DAC tizenhatosa előtt, de a körülötte lavírozó három védő egyikének végül sikerült tisztán szerelnie.

29. perc: FOkról fokra jött fel a Senica, a DAC tizenhatosa előtt azonban sikerült szerelni Hiagót.

27. perc: VEZET A DAC! Gergel vitte el a labdát a bal szélen, majd laposan gyönyörűen középre tette Szarkához, aki pedig a kifutó kapus mellett belőtte a kapuba!

25. perc: Hiago tör be a tizenhatoson belülre, ahol azonban nem tud érvényesülni.

24. perc: Újabb szabadrúgás, ezúttal a pálya bal széléről. Szabó középre ível, Majerník fejel, Šulla azonban megfogja.

22. perc: HATALMAS GÓL! Gergel vállalta el a szabadrúgást, majd a sorfal mellett eltekerve a hosszú alsóba lőtte!

21. perc: Szabó magas beadását a kapus öklözi ki, majd a tizenhatos előtt szabálytalankodnak Strakával szemben. Jó szögből jöhet szabadrúgás.

19. perc: Gergel egy kötényt adva szalad el a jobb szélen, de közben Opiela faragta erősen rátapadva. Szabálytalankodott Gergellel szemben, majd elrúgta a labdát, amiért a bíró kioszt neki egy sárgát.

18. perc: Opiela a bal szélen kevergetett, majd egy csel után középre tette erősen, de a védők kivágták.

16. perc: A játék leült ezekben a percekben, sok a pontatlanság.

12. perc: Ha nem adsz, kapsz, sajnos: a DAC kapuja előtt egy magas labdát Irobiso elé fejeltek le, aki két védő között tört be vele a tizenhatoson belülre, majd ellőtte Penksa lábai között. Vezet a hazai csapat.

10. perc: HATALMAS ZICCEREK ÉS KAPUFA!!! Az akció Szabótól indult, aki távolról a Senica kapuja elé ívelte a labdát, amit a hosszó saroktól Szarka fejelt vissza középre. Itt a védők még menteni tudtak, de csak röviden, és a labda a tizenegyes pontál álló Gergel elé hullott, aki kapásból próbált lőni, de eltörte a labdát. A laszti egy védőről Straka elé pattant, aki balról jobbal a jobb kapufát találta el, ahonnan ismét visszajött a játéktérre, de ezután sikerült felmenteniük a védőknek.

8. perc: Szarka és Straka játszott össze egy gyors ellentámadás során, majd kiugratták a bal szélen robogó Brašeňt, aki a labdával lelassult, beérték a védők, és szerelték a tizenhatos előtt.

7. perc: Kristovan a DAC tizenhatosánál megpróbálta kiugratni Kalabiškát, de kicsit pontatlan volt a labdája, Penksa kapus megszerezte.

5. perc: Szabó középre ívelte a szabadrúgást, egy DAC-játékos fejelt jócskán fölé.

4. perc: Szarkát állítják meg szabálytalanul kb 28 méterre a kaputól, szabadrúgás.

3. perc: Gergel utánament az elvesztett labdának az ellenfél térfelén, de szabálytalanul szerezte azt vissza.

A DAC-szurkolók idegenben is príma hangulatot diktálnak. Ismét.

2. perc: Hiago lövése egy védőnél kötött ki.

1. perc: A Senica kezdte a mérkőzést.

_______________________________________

Kezdőcsapatok:

FK Senica: Šulla – Pavlík, Roberto, Gava, Slinkin – Kóňa, Opiela, Piroska (C), Kalabiška – Irobiso, Hiago.

DAC: Penksa – Ujlaky, Klabník, Szabó, Turňa – Majerník (C), Brašeň, Gergel, Krišto – Straka, Szarka.

_______________________________________

A sárga-kékek a tavasszal lejátszott öt bajnoki találkozón tíz ponttal gyarapították gyűjteményüket. Pontosan annyival, mint amennyit a tizenkilenc őszi bajnokijukon szereztek. Az elmúlt napokban jó hangulatban gyakorolt a Radványi-legénység, még Causic sérülése sem befolyásolta a szakmai stáb optimizmusát. Bővebben...

A bajnokság állása:

1. Slovan 24 18 3 3 51:24 57
2. Trenčín 24 14 4 6 56:27 46
3. Ružomberok 24 11 4 9 44:39 37
4. Senica 24 11 4 9 34:30 37
5. Košice 24 10 6 8 31:27 36
6. Myjava 24 10 5 9 38:38 35
7. Trnava 24 10 5 9 31:34 35
8. Zl. Moravce 24 9 5 10 27:32 32
9. B. Bystrica 24 8 6 10 36:33 30
10. Žilina 24 5 7 12 33:39 22
11. DAC 24 5 5 14 16:45 20
12. Nitra 24 3 6 15 23:52 15

Megjegyzés: A DAC csapatától a bajnokság végén 6 pontot levonnak.

-para-