Corgoň Liga: DAC - FC Nitra 1:1 (Online)

2014. május 11. - 18:28 | Sport

Élőben közvetítettük a DAC soron következő bajnoki mérkőzését az FC Nitra ellen, amely rendkívül fontos volt a bennmaradás szempontjából.

Corgoň Liga: DAC - FC Nitra 1:1 (Online)

A DAC legközelebb Kassára látogat, míg a Nyitra hazai pályán fogadja a Spartak Trnavát. Azt követően Dunaszerdahelyre érkezik a Spartak, míg a Nyitra a Slovan ellen mérkőzik. Az utolsó fordulóban pedig a Ružomberok otthonában lépnek pályára a sárga-kékek, míg a Nyitra a Senicát fogadja.

VÉGE! A DAC itthon tartott egy pontot, ami azt jelenti, hogy három fordulóval a bajnokság vége előtt a hat pont levonása esetén is három ponttal vezet a Nyitra előtt.

90. perc: Három perc hosszabbítást ítélt a bíró.

88. perc: Újabb cserét hajt végre a Nyitra. Kráľ érkezik a pályára.

87. perc: A vendégcsapat húzza az időt.

86. perc: Szabó szögletét követően Putnocký öklözte ki a labdát, Straka próbált ismételni, de lövése kevéssel elkerülte a kaput.

85. perc: Valenta nagy löketét Putnocký kapusnak sikerül szögletre tolnia!

84. perc: Cserélnek a nyitraiak: Augustín le, Kutra be.

83. perc: A meccs helyzetét hagyta ki Mikuš! Jegyezzük meg, hogy szerencsére. A tizenhatoson belül teljesen egyedül hagytá a DAC-védők, mindössze Penksa állt vele szemben, de a nyitrai támadó nem találta el a kaput!

82. perc: Matúš esett el a vendégek tizenhatosán belül, de a bíró nem ítélt tizenegyest.

80. perc: Másodszor cserél Radványi Miklós: Brašeň mehet zuhanyozni, N'Guekam áll be a helyére.

78. perc: PIROS LAP! Emberelőnyben játszhat a DAC a meccs utolsó tíz percében, Böhmöt a bíró durva belemenéséért állította ki.

76. perc: Putnocký kapus szedett le magabiztosan egy beadást.

74. perc: Gyors ellentámadást vezettek a vendégek, ám addig babráltak a labdával, míg visszaértek a DAC védői is.

73. perc: HELYZET: Szabó szögletből ívelte középre a labdát, Majerník a rövid saroknál fejelhetett de csak az oldalhálót találta el!

71. perc: Cserél a DAC: Valenta áll be Ujlaky helyett.

70. perc: GÓLHELYZET: Ismét Šmehyl elé került a labda egy vendégszögletet követően, a támadó pedig estében próbálta kapura küldeni azt, ám egy picivel mellé lőtt!

68. perc: Husár kap sárgát a vendégek csapatából.

67. perc: Szögletből íveltek be a vendégek, de senki nem ért bele a labdaába.

65. perc: Šmehyl tört be ismét a tizenhatoson belülre, lövéshez is jutott, de ezúttal nem járt sikerrel.

______________________________________________________________

Műszaki okok miatt szünetel a közvetítésünk. Olvasóink elnézését kérjük.
______________________________________________________________

52. perc. Brašeň tört be a tizenhatoson belülre, társai középen várták a labdát, de csak nem passzolt. Amikor pedig Gergel elé tette a labdát, az már kiesett a ritmusból, egy csellel próbált elmenni védője mellett a tizenhatoson belül, majd elesett, de a bíró nem adott tizenegyest.

50. perc: Szabó a bal szélről próbált beadni, de lecsúszott a lábáról a labda...

Nem lehet játszani a pályán, megáll a vízen a labda...

48. perc: Turňa jobbról adott középre, a tizenhatosnál érkező Krišto viszont rosszul találta el a labdát, és csúnyán fölé lőtt.

Bemondták a nézőszámot: 6918 (!!!)

46. perc: A Nitra kezdi a második félidőt. Továbbra is esik.

___________________________________

Csodálatos mérkőzést láthatunk annak ellenére, hogy az időjárási és pályaviszonyok borzasztóak. A Nitra gyakorlatilag a semmiből szerzett vezetést, a DAC viszont sokadik pontrúgása után végre betalált, és ezzel egyenlített.

45+ perc: A bíró lefújja az első félidőt.

45. perc: Majerník és Szabó nem értette meg egymást a DAC tizenhatosa előtt, kevés hiányzott, hogy Palek megszerezze a labdát, de végül Majerníknak sikerült kivágni.

44. perc: Krišto lőtte az égbe a labdát.

42. perc: Mikuš ismét a DAC tizenhatosánál cselezgetett, egy védőt elfektetett, a következő azonban szerelte.

40. perc: GÓÓÓÓÓÓÓL EGYENLÍT A DAC! Szabó megismételt szöglete után a nyitraiak nem tudtak felszabadítani, Gergel laposan Matúš elé tette a labdát, aki lefordulva védőjéről felnézett, majd ballal a hosszú sarokba helyezte azt!

Az állás e pillanatban nem volt túl kedvező

37. perc: GÓL. Borzasztó szerencsétlen gólt kapott a DAC. Šmehýl használta ki Turňa kivárását, és betört a tizenhatoson belülre. Már szinte az alapvonalnál járt amikor becsúszva valahogy sikerült átpréselnie a labdát a szintén becsúszó Turňa és Penksa fölött, az pedig a kapuba hullott. Gyakorlatilag a semmiből szerzett vezetést a Nitra.

35. perc: PENKSA ÓRIÁSIT MENT! Mikuš indult meg egyedül a DAC védői között, egyikük elcsúszott előtte, ezzel a nyitrai támadó kapura törhetett, a tizenhatosról ellőtte a labdát, Penksa azonban lábbal védett.

33. perc: Ujlaky kapott egy indítást Gergeltől a védők mögé, kissé kisodródva lövésre vállalkozik, de Putnocký biztosan fogja a löketét.

32. perc: Gergel kapott egy nagyot a középpályán. Kostelný sárgát kap érte.

30. perc: Szép támadást vezetett a bal szélen a DAC, a beadásuk azonban ismét földet ér, és csaknem kimegy a túloldalon. Turňa becsúszva megmenti, tapsot kap. Ezután viszont elveszti.

28. perc: A másik oldalon Penksa kapus robbant rá a labdára, miután a nyitraiak Mikušt próbálták játékba hozni elöl.

27. perc: GYÖNYÖRŰ SZABADRÚGÁS: Gergel kb. 25 méterről, középről végezhetett el szabadrúgást. A lasztit ellőtte a sorfal mellett, Putnocký azonban leolvasta szándékát, és kiszedte a bal felsőből.

24. perc: Hatalmas ziccer: Szabó szögletét követően mindenki felett elszáll a labda, de még a hosszú saroknál ólálkodó Straka és Causic sem tud beleérni a kapu közvetlen közelében, és az érintés nélkül megy ki a túloldalon.

22. perc: Újabb támadást vezetett a DAC, beadásukat azonban ismét kivágták a védők.

20. perc: Továbbra is esik az eső. Causic próbálta egy hosszó passzal Gergelt indítani, de utóbbi hagyta, hogy a labda lepattanjon, a vizes pályán pedig ez végzetesnek bizonyult.

18. perc: Krišto indította egy gyönyörű labdával a bal szélen Gergelt, aki befele cselezett, majd erősen Ujlaky elé tette a labdát, tőle viszont elpattant. Gergel szerezte meg ismét, majd laposan lőtt kapura, de a labda egy kevéssel elkerülte azt. Szép akció.

16. perc: Gergel 30 méterről, szabadrúgásból ívelt a hosszú sarokhoz, a labda azonban megcsúszott a pályán, Krišto nem érte el.

15. perd: Majerníken akadt fenn egy nyitrai támadó, a bíró a DAC javára ítél szabadrúgást.

14. perc: Turňa és Ujlaky játszott össze a tizenhatos előtt, utóbbi középre tette, de Matúš elől mentett Putnocký.

Jegyezzük meg, rengetegen vannak a stadionban.

12. perc: Egy nyitrai indítás után Majerník inkább kilőtte a labdát, hogy mentsen a bemozduló támadó elől.

10. perc: A megítélt szabadrúgást Szabó tekerte be élesen, de a védők felszabadították a kaput.

9. perc: Ujlakyt kente el a jobb szélen Husár.

7. perc: HELYZET: A DAC a Nitra térfelén tartotta a labdát hosszabb ideje, Szabó ívelte a védők mögé a labdát, amely azonban vizes pályán megcsúszott, így Matúš nem tudott beleérni. Putnocký kapus biztosan fogta.

A rendkívül vizes pálya nehézkessé teszi a játékot és a játékosok mozgását is.

5. perc: Ujlaky egy testcselt bevetve indult meg a Nitra tizenhatosának jobb szélénél, majd az alapvonaltól emelte középre, ám a vendégvédők mentettek.

3. perc: Brašeň szaladt el a bal szélen, de nem tudja beadni a labdát. Passza egy védőn fennakad.

2. perc: Óvatosan kezdik a mérkőzést a csapatok.

1. perc: A DAC kezdte a mérkőzést.

_________________________________________________________

Így melegítettek játékosok a mérkőzés előtt

_________________________________________________________

KEZDŐCSAPATOK:

DAC 1904: Penksa – Ujlaky, Szabó, Turňa, Čaušič – Majerník (C), Brašeň, Gergel, Krišto – Straka, Matúš.
Cserék: Pernecký – Šnirc, Klabník, Kwin Kwin, Valenta, Nurkovič, N'Guekam.

FC Nitra: Putnocký – Pillár, Husár, Kolbas, Harbuľák – Šmehyl, Špalek, Augustín, Kostelný (C) – Mikuš, Böhm.
Cserék: Stránský – Dubeň, Moravčík, Kutra, Forbs, Kotrík, Kráľ.

Forrás: onlajny.eu

_________________________________________________________

A DAC szurkolói a szakadó esőben gyülekeztek Bősi úti parkolóban, majd csoportosan indultak onnan a stadionban hat óra környékén:

Van kedvük fogadni? A Niké szerint egész nagy eséllyel győz a DAC a Nitra ellen:

Győzelme esetén a Radványi legénység a 6 büntetőpont levonása ellenére is már hat pont előnyre tenne szert, ráadásul a két rivális egymás elleni párharcainak eredményei is a dunaszerdahelyieknek kedveznének. Ez pedig azonos pontszám esetén perdöntővé válna. Bővebben...

A bajnokság állása a mérkőzés előtt (forrás: Profutbal.sk)