Wenger a világbajnok német trió nélkül kezdi a szezont az Arsenallal

Arsene Wenger, az angol Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője a szezon elején még szabadságot ad világbajnok német játékosainak, Mesut Özilnek, Lukas Podolskinak és Per Mertesackernek.

Wenger a világbajnok német trió nélkül kezdi a szezont az Arsenallal

"Döntenem kellett arról, hogy már a rajtnál velük együtt kezdünk, de elveszítjük őket október környékén, vagy megadom nekik a szükséges pihenőidőt" - nyilatkozta a francia szakember az észak-londoni együttes amerikai turnéja alatt.

Hozzátette, utóbbi mellett határozott, figyelembe véve azt is, hogy ez egy kicsit kockázatos, az Arsenalra ugyanis épp az idény elején vár Bajnokok Ligája-selejtezős párharc, amelynek tétje a csoportkörbe jutás.

Sajtóértesülések szerint Özil, Podolski és Mertesacker csak az augusztus 10-i Szuperkupa, a bajnok Manchester City és az FA Kupa-győztes Arsenal összecsapása után kezdik meg az edzéseket. A bajnoki idény augusztus 16-án kezdődik.

"Sajnos túl rövid az idő a vb-döntő és az angol bajnoki rajt között, s egy srácot, aki a legjobbját nyújtotta a vb alatt, három héttel később nehéz arra rávenni, hogy az életéért küzdjön a Swansea vagy a Stoke elleni bajnokin" - mondta Wenger.

MTI/para