Vezetett, majd kikapott a Fradi a Chelsea elleni stadionavatón

2014. augusztus 11. - 07:37 | Sport

A Groupama Aréna megnyitóján a Fradi bár 1-0-ra vezetett a Chelsea ellen, végül a meccset az angolok nyerték. A Sport24 összefoglalója.

Vezetett, majd kikapott a Fradi a Chelsea elleni stadionavatón

Vasárnap 19 órától ünnepélyes és látványos megnyitó keretein belül adták át a Ferencváros új otthonát, a Groupama Arénát: a stadionban beszédett mondott Orbán Viktor és Kubatov Gábor, a Hminuszt Rúzsa Magdolna énekelte, míg a ceremónia végén fehér galambokat engedtek szabadon.

20:45-től azonban a fénypontot az FTC és a Chelsea összecsapása jelentette, hiszen mégiscsak a 2013-as Európa Liga-győztese látogatott az Üllői útra.

A kezdés után a Ferencvárosnak nem volt oka a szégyenkezésre, hiszen felvették a kesztyűt az angolokkal, több helyzetet is kidolgoztak, majd a 17. percben Nagy Dániel remek beadása után Gera Zoltán passzolt a hálóba (1-0).

Az első 45 perc során a Chelsea nem igazán tudott mit kezdeni a mezőnyfölényével, így zöld-fehér előnnyel vonultak szünetre a csapatok.

A második etapra mindkét edző felforgatta a csapatát, hat-hat változtatást hajtottak ugyanis végre a félidőben, majd a folytatásban már a cserék cseréi is lehetőséget kaptak.

Így a Fradi is meggyengült, a tartalékos együttes pedig már nem tudott mit tenni a Chelsea támadásai ellen, így az 51. percben egy hiba után Ramires bombázott a hálóba, majd a 81. percben Fabregas öt védő között cselezte be magát az ötösen belülre, ahol már könnyű dolga volt (1-2).

A Groupama Aréna első hivatalos meccsén így angol győzelem született, de a Ferencváros egyáltalán nem szerepelt le.

EREDMÉNY:

Ferencváros - Chelsea 1-2 (1-0)
Budapest, Groupama Aréna, vezette: Vad II.

Gólszerző: Gera (17.) illetve Ramires (51.), Fabregas (81.)

Ferencváros: Dibusz (Jova, 46., Tarczy, 82.)-Nalepa, Mateos, Pavlovic, Bönig (Bosnjak, 46.)-Nagy Dániel (Lauth, 69.), Gyömbér (Kukuruzovic, 46.), Cukic (Havojic, 46.), Busai (Batik, 46.)-Gera (Batik, 46.), Böde (Nagy Dominik, 46., Csilus, 73.).Vezetőedző: Thomas Doll

Chelsea: Čech (Schwarzer, 46.)-Azpilicueta (Moses, 68.), Christensen (Cahill, 46.), Zouma (Van Ginkel, 79.), Filipe Luís (Fabregas, 46.)-Mikel (Matic, 61.), Ramires (Hazard, 61.)-Schürrle (Ivanovic, 46.), Willian (Salah, 46., Aké, 79.), Torres (Costa, 46.)-Drogba (Oscar, 29.). Menedzser: José Mourinho

Sport24

Címkék: Fradi, Chelsea, FTC