Úszó Eb - A szerdai nap főszereplője Cseh László, a sorozatgyőztes volt

2014. augusztus 21. - 08:01 | Sport

Megszakítás nélkül ötödször lett Európa-bajnok 200 méteres vegyesúszásban Cseh László, aki a szám "örökös" címvédőjeként diadalmaskodott a berlini Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

Úszó Eb - A szerdai nap főszereplője Cseh László, a sorozatgyőztes volt

A Kőbánya SC kiválósága a döntőben pillangón a második, háton az első, majd mellen megint a második helyen haladt, hogy aztán gyorson nagyszerű hajrával a legvégén a legjobb legyen, és 1:58.10 perccel nyerjen. Ez volt 2006, 2008, 2010 és 2012 után az újabb elsősége, egyszersmind személyes pályafutásának 12., a magyar úszósportnak pedig a 77. Európa-bajnoki aranyérme 50 méteres medencében.

"A győzelemnek természetesen örülök, az időmnek viszont nagyon nem, az kifejezetten gyenge, ennél jobbat szoktam menni, most fejben nem voltam száz százalékban ott" - mondta önkritikusan Cseh László az MTI-nek. "Rendesen elfáradtam, mert ugyanakkor mentem, ahogy bírtam, mivel természetesen nyerni akartam. Az első hely végül összejött, de ez kevés lesz a világbajnokságra, ezért is vagyok elégedetlen az időeredménnyel."

A kérdésre, hogy az ebben a számban sorrendben ötödik Eb-győzelmét hová helyezi el a házi listáján, a 28 éves versenyző azt mondta: "ezen még gondolkodnom kell, az biztos, hogy a mostani volt a legnehezebb".

A másik két döntős magyar közül Kozma Dominik járt egészen közel az éremhez, végül azonban be kellett érnie negyedik hellyel (1:46.78 p) 200 m gyorson.

"Elégedett vagyok, méghozzá nagyon, az külön jó, hogy tovább javítottam az egyéni csúcsomat" - nyilatkozta. "A kezdésem túl erős volt, a százas fordulónál kissé le is lassultam, de aztán megint felvettem a ritmust, kevés hiányzott a bronzéremhez."

A szintén Kőbánya SC-s Kozma azt emelte ki, hogy ez a negyedik hely számára azért is értékes, mert ez volt az első olyan nemzetközi versenye, "amikor mindenki indult, aki számít".

Az 1500 m férfi gyors döntőjében viszont elmaradt saját és mások várkozásától is Gyurta Gergely, aki a medencés maratoni számban a 2012-es debreceni kontinensviadalon bronzérmes volt, ezúttal azonban meg kellett elégednie a hatodik hellyel (15:03.16).

"Sovány vigasz, hogy a legjobbammal is csak ötödik lettem volna" - jelentette ki a múlt héten a nyíltvíziek 10 kilométeres versenyében Eb-tizedikként végzett úszó. "Két éve ez az idő még elég volt a harmadik helyhez, most nagyon nem. El kell döntenem, hogy nyíltvízi úszás vagy ezerötszáz, mert a kettő a jelek szerint együtt nem megy."

A magyar elődöntősök közül a 400 méteres női vegyesúszás berlini aranyérmese, Hosszú Katinka parádézott igazán, aki két számban is simán jutott a csütörtöki fináléba. Előbb 200 m vegyesen - ebben a számban címvédő és az Európa-csúcs (2:07.46) birtokosa - a legjobb idővel (2:08.41), majd kevesebb, mint egy óra múlva 100 m háton, ahol összesítésben a harmadik eredmény volt az övé (1:00.19).

"Jól ment az úszás vegyesen és háton is, bár utóbbin rosszul rajtoltam. Holnap a döntőben mindkét számban szeretnék a lehető legjobban teljesíteni, 200 vegyesen pedig kifejezetten célom az általam tartott Európa-csúcs megjavítása" - összegzett a Vasas háromszoros világbajnoka.

Utóbbi szám másik magyar szereplője, Verrasztó Evelyn negyedikként (2:12.60) lépett tovább a legjobb nyolc közé.

"A lényeg, hogy döntős vagyok, de nem jó az időm, bízom benne, hogy holnap javítok rajta. Aztán majd kiderül, ez mire elég. Unatkozni mindenesetre nem fogok, hiszen a 200 vegyes mellett vár rám még a 100 pillangó és a négyszer kétszázas gyorsváltó is."

Ott van a csütörtöki fináléban Biczó Bence, a korábbi ifjúsági olimpiai bajnok és ifi Európa-bajnok is, aki a 200 m pillangó elődöntőjében produkálta a harmadik legjobb eredményt (1:56.44). "Úgy érzem, nagyon össze van rakva a mozgásom, bár az időm még lehetett volna jobb is. De már csak ezért is várom a döntőt" - mondta a versenyző.

MTI/para