EURO 2020 - Döntés született: Budapest is házigazda lesz az Eb-n!

2014. szeptember 19. - 14:14 | Sport

Az UEFA végrehajtó bizottságának döntése értelmében három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendezhet Budapest. A finálé Londonban lesz.

EURO 2020 - Döntés született: Budapest is házigazda lesz az Eb-n!

Pénteken, Genfben jelentette be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), hogy mely 13 városban rendezik majd a rendhagyó, 2020-as Európa-bajnokságot. 19 város pályázott arra, hogy vendégül láthassa az Eb-t.

Magyarország Budapesttel, a tervek szerint 2018-ra elkészülő Puskás Ferenc Stadionnal szállt be a versenybe, a létesítmény 68 ezer 156 néző befogadására lesz alkalmas. Három csoportmeccs és egy nyolcad- vagy negyeddöntő megrendezésére pályáztak.

Először azt hozták nyilvánosságra, hogy mely városban rendezik az elődöntőket és a finálét. Két város adta be a pályázatát, London pedig megnyerte a München elleni „különcsatát”.

Ezt követően azok a városok következtek, melyek a negyeddöntőt és csoportmeccset is rendezhetnek majd – erre is pályázott a magyar főváros. Budapestet nem húzták ki, München, Baku, Róma és Szentpétervár lett a befutó.

A következő körben szinte az utolsó pillanatig kellett várni arra, hogy megtudjuk, ellátogat-e Budapestre az Európa-bajnokság, az utolsó előtti helyen pedig Michel Platini, az UEFA elnöke Budapest nevét húzta ki a borítékból!

A magyar főváros mellett Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow és Koppenhága rendezhet még a három-három csoportmérkőzés mellett egy-egy nyolcaddöntőt. A társrendezés nem jelent automatikus részvételt.

A labdarúgó Európa-bajnokságok rendezői:

1960 Franciaország
1964 Spanyolország
1968 Olaszország
1972 Belgium
1976 Jugoszlávia
1980 Olaszország
1984 Franciaország
1988 Németország
1992 Svédország
1996 Anglia
2000 Belgium/Hollandia
2004 Portugália
2008 Ausztria/Svájc
2012 Lengyelország/Ukrajna
2016 Franciaország
2020 London - elődöntők, döntő; Baku, München, Róma, Szentpétervár - negyeddöntő, három csoport mérkőzés; Budapest, Amszterdam, Bukarest, Bilbao, Brüsszel, Dublin, Glasgow, Koppenhága -nyolcaddöntő, három csoportmérkőzés


Hír24

Címkék: Euro 2020, UEFA