Megszületett a megállapodás a város és a DAC között – 2018-ra felépülhet az új stadion

2014. október 28. - 21:01 | Sport

DUNASZERDAHELY – Újabb szakaszához érkezett a város és a futballklub többségi tulajdonosa közti együttműködés.

Megszületett a megállapodás a város és a DAC között – 2018-ra felépülhet az új stadion

A képviselő-testület soros ülésén jóváhagyta az együttműködési szerződés újabb részleteit, majd Világi Oszkár nagyvállalkozó, a futballklub többségi tulajdonosa sajtótájékoztatón vázolta fel a következő években megvalósítandó terveket.

Kifejtette, hogy a megegyezés tárgyát képezi, hogy a Khashayar Mohseni és Antal Barnabás nevével fémjelzett érából megmaradt együttműködési szerződés, amely annak 2012-es egyoldalú felmondását követően bírósági per tárgyává vált, végérvényesen a múlt részévé válhat az új kontraktus megkötésével. A többségi tulajdonos ugyanis visszavonná a bírósági pert, melynek egyik következménye az lehetne, hogy Dunaszerdahelyt az abban foglalt kötelezettségei visszamenőleges teljesítésére kötelezik.

A régi, 50 évre kötött, és érvényben maradása esetén csak 2058-ban lejáró szerződés értelmében a város összesen mintegy 430 ezer euróval járult hozzá a klub működéséhez, amiből 60 ezer eurót tett ki a stadion és az edzőpálya rezsiköltsége.

Az új, 15+5 évre kötendő, és 2034-ben lejáró szerződésben évi 400 ezer euróban egyezett meg a két fél. Ebből leszámítandó a rezsiköltség, ami éves szinten 98 ezer euróra rúg, valamint 2015 és 2017 között további 77 ezer euró annak a városi hitelnek a törlesztőrészleteként és kamataként (30+47), amelyet a város annak érdekében vesz fel a jövőben, hogy 1,6 millió euróval hozzájáruljon a kormány stadionprogramjához, melynek értelmében az állam 2,4 millió eurót nyújt a dunaszerdahelyi stadionra. Világi kifejtette, hogy ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az említett időszakban 225 ezer eurót tesz ki az az összeg, amellyel a város a futballklub működését támogatja, és ez a következő években tovább csökken. 2018 és 2034 között ugyanis már a változatlan, évi 400 ezer eurós városi hozzájárulásból már 88 800 eurót tesz ki a hitel törlesztőrészlete, és 36 ezret a kamatai. Ennek értelmében 95 200 euró lesz az az összeg, amellyel a város a klub működéséhez járul hozzá. Az 1,6 millió euró, amellyel a város hozzájárul a stadion felépítéséhez, a DAC Arena Rt. alaptőkéjét növeli.

Az idei évre vonatkozóan a város 186 ezer euróval támogatja a futballklubot, amiből leszámítandó a klub által 98 ezer eurós rezsiköltség, továbbá 12 800 eurónyi egyéb költség a bírósági perrel összefüggésben. Idén ezáltal Világi szavai szerint 75 400 euró mehet a focira. Az idei évre vonatkozó 400 ezerből fennmaradó 214 ezer eurót a város 8 év alatt egyenlő, 26 750 eurós részletekben törleszti majd a klubnak.

Két alternatívája létezik a stadionnak

„Ahhoz, hogy a DAC a jövőben sikeres lehessen, két infrastrukturális beruházásra van szükség: egyik a stadion, másik pedig az edzőpályák” – szögezte le a klubtulaj.

Világi kifejtette, hogy a stadiont illetően mindenekelőtt elvetették, hogy mindössze a régit újítanák fel, mivel az kivitelezhetetlen. Hozzátette, egy új stadion kapcsán két lehetséges helyszín merült fel, a jelenlegi, Sport utcai, valamint az egykori cukorgyár területe. „Két fő oka van, hogy a régi helyszínt választottuk. Ezek egyik történelmi-tradicionális, hiszen a stadion mindig is ott volt. A másik pedig, hogy ilyen módon a város részét képezi, és továbbra is azt szeretnék, hogy hozzátartozzon a város élőképéhez” – húzta alá.

Elmondta, hogy jelenleg két alternatívával dolgoznak. Ezek egyike egy 13 800 férőhelyes stadion, amelynek teljes költsége 14 millió euró lehet, míg a másik egy 12 200 férőhelyes, amely 12,5 millióból valósulhatna meg. Szavai szerint a kettő közti alapvető különbség, hogy míg a nagyobb esetében a lelátók teljesen körbeölelik a futballpályát, addig a kisebbik esetében a pálya sarkainál, amely helyszín egyébként sem igazán attraktív nézői szempontból, nem volnának tribünök, csak egy üvegfal.

Mint mondta, az UEFA előírásai szerinti negyedik kategóriás stadiont terveznek felépíteni, amelynek előfeltétele a minimálisan 12 ezer férőhely. A negyedik kategória azt jelentené, hogy bármilyen szintű, nemzetközi és válogatott meccseket is játszhatnának rajta.

A tervek szerint a stadiont a jelenlegihez képest 90 fokkal elfordítanák, tehát pálya egyik vége volna a Sport utca felől. A nagyobbik verzióban 6786 ülőhely állna a családok, 96-96 a mozgássérülteknek és kísérőik rendelkezésére. 1212 VIP-, 110 szintű VIP-ülőhelyet alakítanának ki, további 168-at ún. Skyboxban, végezetül 132-t a média képviselői, 3808-at a hazai szurkolótábor, 1392-t pedig a vendégszurkolók számára.

A Sport utca felől lehetne továbbra is bejutni, a bejáratnál alakítanának ki egy állandó fanshopot, DAC-múzeummal, étteremmel és sörözővel.

2016 és 2018 között valósulhat meg az építkezés

Világi Oszkár elárulta, hogy jelenlegi terveik szerint 2016-ban léphetne az építkezési fázisba a stadionprojekt. Hozzátette, hogy az idei év végéig, de legkésőbb a jövő év elejéig kellene döntést hozni a végleges alternatíváról, majd 2015 első felében zajlana a tervezési és engedélyeztetési folyamat, 2015 őszére lezajlana a kivitelezők kiválasztására kiírandó versenypályázat, míg a jövő év végén kezdenék a jelenlegi stadion bontási munkálatait. Kiemelte, hogy jelenleg ezeknek a határidőknek a tartása még sok tényezőtől függ.

Az építkezés elmondása szerint három évig tartana, eközben azonban terveik szerint nem függesztenék fel a stadion használatát, tehát továbbra is Dunaszerdahelyen játszaná hazai mérkőzéseit a DAC. 2017-ben valósulhat meg a pálya elfordítása, ami Világi közlése szerint néhány hónapos folyamat.

Futballakadémia az egykori cukorgyár területén

A régi cukorgyár területén építené ki a klub a DAC egyes csapatainak edzőbázisát, illetve magát az ifjúsági futballakadémiát. Számításaik szerint tíz edzőpálya létesülhet, valamint a csapatok háttérbázisát is itt alakítanák ki rehabilitációs és regenerációs központtal, edzői képzésekre szolgáló helyiségekkel, szálláslehetőséggel. Mindez az előzetes becslés szerint 3,8 millió euróból valósulhat meg.

Világi elmondta, hogy szeretne tárgyalásokat folytatni a futballszövetséggel is az ifjúsági futballról. „Szeretném elérni, hogy a dunaszerdahelyi sportközpont és stadion a szlovákiai futballélet részévé válnának, és Dunaszerdahely az ifjúsági foci fellegvára lehetne. Ha a terveink valóra válnak, a stadion otthont adhatna minden olyan nemzetközi mérkőzésnek, amelyeken az ifik Szlovákiát képviselik. A futballakadémia pedig a szlovák ifi válogatottak felkészülését is szolgálhatná.

Fontosnak tartja, hogy mire a futballstadion elkészül, az akadémia már beinduljon. Kifejtette, hogy 2015 végéig legalább öt edzőpályát már üzembe helyeznének.

Hájos Zoltán polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az új szerződés megkötésével zárulhat le a DAC előző korszaka. „Most azt látjuk, hogy Világi Oszkár és a mögötte álló csapat életet lehelni a dunaszerdahelyi futballba, és ennek már mutatkoznak is jelei” – jegyezte meg. Elárulta, hogy jelenleg még nem áll rendelkezésre az 1,6 millió euró, amellyel a város hozzájárulna a stadion megépítéséhez, ám a hitel felvételére már kaptak ígéretet.

Az eseményen részt vett Dakó Sándor városi képviselő is, aki emlékeztetett, hogy 2010-ben kötelezettséget vállaltak arra, hogy „a szerződéssel kezdenünk kell valamit, mert a helyzet katasztrofális volt”. „A mai nappal, az alapelvek jóváhagyásával egy egészségesebb és átláthatóbb alapjait fektetjük le az együttműködésnek” – szögezte le.

Világi Oszkár végezetül leszögezte, hogy Dunaszerdahelyen modern futballt szeretnének modern stadionnal, amely a látogatókat szolgálja.

A jelenlévők szerint város és a futballklub közti szerződés aláírására hamarosan sor kerülhet.

-para-