Négy arany- és két ezüstérem Lengyelországból

2014. november 10. - 09:56 | Sport

Birkózás – Gaál Attila és Szerencsés László edzők vezetésével 6 növendék képviselte a Dunaszerdahelyi Birkózó Klubot a dzierzoniowi nemzetközi versenyen, ahol 3 ország – Csehország, Szlovákia és Lengyelország – 14 csapatának 110 sportolója lépett szőnyegre.

Négy arany- és két ezüstérem Lengyelországból

“Birkózóink kitettek magukért. Négy első, valamint két második helyezést szereztek. A gyerek korcsoportban 33 kilogrammban Gaál András nem talált legyőzőre, és a dobogó legfelsőbb fokára állhatott fel. A serdülőknél 53 kilogrammban Farkas Krisztián hozta mind a négy mérkőzését, és aranyérmes lett. Meglepetés Horváth Nicolas első helye a 73 kilogrammosok között. Védencünk a döntőben hatalmasat birkózott, és pontozásos győzelmet aratott lengyel ellenfelével szemben. A lányok között 48 kilogrammban Bacsfai Réka ez évi legjobb teljesítményét nyújtotta. Két lengyel és egy cseh vetélytársát fektette két vállra, és megnyerte a tornát. A szakvezetők döntése alapján ráadásul őt hirdették ki a legtechnikásabb birkózónak, amiért különdíjban részesült” – közölte a Paraméterrel Hakszer Roland klubelnök.

A dunaszerdahelyiek eredményei:

Gyerek korcsoport:

33 kg: Gaál András, 1. hely

38 kg: Bazsó Marek, 2.hely

Serdülő fiúk:

53 kg: Farkas Kristián. 1. hely

73 kg: Horváth Nicolas, 1. hely

Serdülő lányok:

48 kg: Bacsfai Réka, 1. hely

Juniorok:

62 kg: Juhász Marika, 2. hely

(l)