Törtek már borsot Hamilton orra alá az utolsó futamon

2014. november 22. - 10:14 | Sport

Pályafutása során most negyedszer küzd az utolsó futamon a Forma-1-es világbajnoki cím megszerzéséért a brit Lewis Hamilton, aki az eddigi három alkalomból kétszer nem járt sikerrel.

A Mercedes 29 éves versenyzője az első szezonjában, 2007-ben, még a McLaren színeiben egyetlen ponttal csúszott le a végső diadalról, pedig az idényzáró Brazil Nagydíjra úgy érkezett, hogy négy pont volt az előnye akkori csapattársával, a spanyol Fernando Alonsóval szemben, s hét ponttal vezetett a végül világbajnokká lett finn Kimi Räikkönen (Ferrari) előtt.

Hamilton ugyanezen a helyszínen, 2008-ban hasonló körülmények között viszont megnyerte a vb-t. Gyakorlatilag az utolsó kanyarban bemutatott előzésének, s így elért ötödik helyének köszönhetően végzett végül egy ponttal a Ferrarit vezető brazil Felipe Massa előtt, aki elsőként ért célba, így néhány másodpercig vb-győztesnek érezhette magát.

Hamilton 2010-ben negyedik volt az összetettben a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj előtt, így kisebb volt az esélye a trófea megszerzésére, s bár a második helyen végzett, a futamon győztes németSebastian Vettel (Red Bull) megnyerte első vb-címét.

A brit pilóta ezúttal 17 pontos előnnyel érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe, egyetlen üldözője a csapattársa, a német Nico Rosberg. A két versenyző közötti pontkülönbség azonban most mégsem olyan sok, mint amennyinek tűnik, az F1 történetében ugyanis először van példa arra, hogy az idényzárón dupla pontokért küzdenek a pilóták, így a győztes 25 helyett 50 ponttal gazdagodik. Hamiltonnak a második hely is elég a második vb-címhez.

Hír24

Címkék: Hamilton, F1