Guardiolát szeretné követni az edzői pályán Xavi is

2014. december 17. - 17:28 | Sport

Játékospályafutását követően is Josep Guardiola példáját szeretné követni Xavi, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája, aki reményei szerint irányíthatja majd nevelőklubja csapatát.

Guardiolát szeretné követni az edzői pályán Xavi is

"Remélem, sikerül majd Guardiola útját követnem itt, a Barcelonánál" - nyilatkozta a 34 éves játékmester, aki a katalán sztárcsapatban éppen későbbi edzőjének, a Bayern München jelenlegi mesterének helyét vette át a középpályán.

Guardiola 2008-ban lett a Barcelona szakmai irányítója, s korszakos csapatot épített fel, három bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, amely meghonosította a futballban az úgynevezett "tiki-takát", amely a folyamatos, sokpasszos labdatartásra épül. Ennek a játékrendszernek éppen Xavi volt az egyik kulcsfigurája.

"A játékospályafutásom napjai meg vannak számlálva, ez tiszta sor. Egyre jobban érzem a testemen, hogy nehezebben pihenem ki magam. Már nem bírok háromnaponta tökéletes állapotba kerülni" - mondta Xavi, aki a brazíliai világbajnokságot követően mondta le a spanyol válogatottságot.

MTI/para