Elveszett olimpiai emlékre bukkantak

2014. december 23. - 13:57 | Sport

Bő 14 évvel a sydneyi játékok megnyitója után állítólag előkerült az az egésztestes dressz, amelyben Cathy Freeman fellobbantotta az olimpiai lángot.

Elveszett olimpiai emlékre bukkantak

A ruhadarab eszmei értékét akkor körülbelül nyolcmillió forintnak megfelelő ausztrál dollárra becsülték, de a ceremónia után egyszerűen eltűnt a 400 méteres síkfutás későbbi győztesének öltözőjéből. A szervezőbizottság később egy ugyanolyan dresszt ajándékozott Freemannek, aki azonban azt szerette volna azt visszakapni, amit viselt.

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság kedden jelentette be, hogy a Nemzeti Sportmúzeumnak is otthont adó melbourne-i krikettstadionban egy ismeretlen személy leadott egy hasonló ruhadarabot, amelyet jelenleg vizsgál a rendőrség.

"Nagyon reméljük, hogy a dressz az eredeti, és ezzel végre megoldódik a rejtély" – közölték.

A fehér, kék mintával díszített ruhadarab eltűnéséről azóta találgatások folynak: 2010-ben például az egyik önkéntes azt mondta, biztosan tudja, hogy a szervezők megsemmisítették a dresszt, mert véletlenül fordítva nyomtatták rá az olimpiai ötkarikát, és el akarták kerülni, hogy ez kitudódjon.

(MTI)

Címkék: nyári olimpia