BALFÁCÁNOK: Összefirkálták fél Dunaszerdahelyt a Slovan huligánjai

2015. március 13. - 17:12 | Sport

Péntekre virradóra Dunaszerdahely több pontján hagyták ott „kézjegyüket” ismeretlen vandálok, akik a jelek szerint a Slovan ultráihoz tartoznak.

BALFÁCÁNOK: Összefirkálták fél Dunaszerdahelyt a Slovan huligánjai

A DAC vasárnap este a Slovan otthonában mérkőzik ősi riválisa ellen a Fortuna Liga 22. fordulójában. Vélhetően erre hangoltak azok a vandálok, akik csütörtökről péntekre virradóra a Tescónál, a Jilemnický utcában, a Lidlnél, a vásártéri sportpályák öltözőinél, a DAC-stadion bejáratainál és a vasútállomás közelében is gyalázták a DAC-ot, zsidóztak és többek között horogkereszttel ünnepelték magukat. A nap folyamán néhány helyen, például a DAC-stadionnál is eltüntették már a rongálás nyomait.

Both Péter járási rendőrkapitánynál érdeklődtünk az ügyben, aki közölte, hogy az illetékesek megtették a büntető feljelentést, és eljárás indult rongálás ügyében, a tettesek azonban ismeretlenek.

Állást foglalt az esettel összefüggésben weboldalán a DAC futballklub is. „A dunaszerdahelyi FC DAC 1904 futballklub elítéli ezt a tettet, amelynek felderítésén szorosan együttműködik a rendőrséggel. Reméljük, a provokációra megfelelő módon, sportszerű eszközökkel tudunk választ adni - a vasárnapi Slovan-DAC rangadó során, a futballpályán” – közölték.

Ugyan az öltöző falát már lefestették, de a firkálás nyoma ott maradt

-para-