Hamilton verhetetlen Kínában

2015. április 11. - 11:19 | Sport

A Kínai Nagydíj időmérőjén is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, így idén háromból három pole pozíciót szerzett már meg - írja a Hír24.

Mindhárom szabadedzést Lewis Hamilton nyerte meg Sanghajban, és a három gyakorlásból csupán egyszer fordult elő, hogy nem a két Mercedes zárt az élen, így nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy megtippeljük, a Kínai Nagydíj is a Hamilton-Rosberg párosról fog szólni.

A kvalifikáció első szakaszában így inkább csak az volt a kérdés, hogy a két McLaren vajon túléli-e az akadályt, de nem, Jenson Button a 17., Fernando Alonso a 18. lett. Rajtuk és a két Manoron kívül a Force Indiával versenyző Nico Hülkenberg esett ki.

A Q2-ben a két Mercedest a két Ferrari követte az élen, a mezőny végén pedig nagy volt a harc, végül a két Toro Rosso, a Red Bullal Danyil Kvjat, a Force Indiával Sergio Perez és a Lotusszal Pastor Maldonado volt az, aki nem jutott be a top10-be.

A végső szakaszban Hamilton nyitott az élen, féltávnál Rosberg, Massa, Vettel, Bottas volt mögötte a sorrend. Az utolsó percben ez az állás csupán annyiban változott, hogy a két Mercedes mögé Vettel lépett fel a harmadik helyre, a négyszeres világbajnokot pedig a Massa, Bottas duó követi majd.

A legutóbbi 22 Forma-1-es hétvégén a Mercedes 21. pole pozícióját szerezte meg.

A rajtsorrend (az espnf1.com alapján):

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Felipe Massa (brazil, Williams)
3. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
5. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
6. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
7. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
8. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
9. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
10. sor:
Will Stevens (brit, Manor)
Roberto Merhi (spanyol, Manor)

Hír24

Címkék: F1, Hamilton