Dárdai a jövő héten távozhat a válogatott éléről

2015. június 6. - 18:51 | Sport

A finnek elleni meccs után már nem Dárdai Pál lesz a magyar válogatott mestere - írja a Hír24.

Dárdai a jövő héten távozhat a válogatott éléről

Június 13-án a magyar csapat Finnország ellen lép pályára és ha sikerülne nyernünk egyre biztosabbá válna, hogy Dzsudzsákék legrosszabb esetben is pótselejtezőt vívnak az Eb-szereplésért.

Persze senki sem számít könnyű meccsre, a finneket komolyan kell venni, pláne hazai pályán, ám most úgy tűnik, nem csak a három pont miatt lesz sorsdöntő a meccs.

A Kicker ugyanis arról számolt be, hogy a Herthánál szeretnék, ha Dárdai Pál ezen a találkozón lenne utoljára szövetségi kapitány, június közepétől pedig már csak a berlini együttes felkészülésére koncentrálna.

A Hertha ugyanis nemrég határozatlan idejű szerződést kötött a magyar trénerrel, vagyis továbbra is megbíznak benne, a kontraktusában pedig van egy olyan kikötés, hogy bármelyik fél kérheti a HBSC és az MLSZ közti megállapodás felülvizsgálatát és felbontását.

A berliniek ezt szeretnék érvényesíteni, így ha valóban megteszik, a magyar szövetségnek júniusban úgy szövetségi kapitányt kell keresnie, mivel szeptemberben és októberben még négy meccs vár a csapatra.

Hír24