Klubrekordnak számító összegért szerződtette az Inter a tehetséges szlovák labdarúgót

2015. július 4. - 16:04 | Sport

Ondrej Duda ötéves szerződést kötött a milánói Inter csapatával.

Klubrekordnak számító összegért szerződtette az Inter a tehetséges szlovák labdarúgót

A hírek szerint a szombati nap folyamán a felek aláírják a szerződést. A feltételekről az olasz együttes és a játékos eddigi csapata, a lengyel Legia Varsó mindenben megegyezett.

Duda szombaton tér vissza az ausztriai összpontosításról, majd vasárnap elutazik Olaszországba. Az új klubnál előbb át kell esnie az orvosi kivizsgáláson, majd aláírják a kontraktust.

„Örülök, hogy a klubok meg tudtak egyezni, számomra ez hatalmas kihívás. Szeretnék helytállni az erős konkurencia ellenére. Ez hatalmas motiváció a számomra, hogy sokat dolgozzak magamon és ezáltal jobb lehessek“ – mondta Duda.

A két egyesület nem hozta nyilvánosságra a vételárat, amelyet megközelítőleg 3,5 millió euróra becsülnek. A 20 éves szlovák válogatott így beíródott a Legia történelmébe, ugyanis milánói váltásával ő lett a lengyel csapat legdrágább átigazolása.

Cas.sk/para

Címkék: Inter, szerződés