Sokkal brutálisabb volt Bianchi balesete, mint ahogyan eddig tudtuk

2015. július 23. - 16:19 | Sport

Újabb részletek derültek ki a szombaton elhunyt pilóta tavalyi balesetével kapcsolatban.

A Forma 1-es Japán Nagydíjon 2014 októberében súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi. A francia pilóta életéért Japánban, majd Franciaországban is küzdöttek. Sajnos a versenyző legnehezebb és legfontosabb versenye szombaton befejeződött.

A telesport.hu a Nemzetközi Automobil Szövetség frissen közzétett adatai alapján azt írja, hogy az ütközés során háromszor akkora erőshatás hatott a pilótára, mint azt korábban gondoltuk.

Az új adatok szerint Bianchi 213 km/órával haladt, amikor elveszítette uralmát a Marussia felett, a két és fél másodperc múlva bekövetkezett ütközés során 126 km/h volt a sebessége. Az ekkor fellépő 58,8 G-s erő miatt még nem történt volna ekkora baj.

A legnagyobb probléma az volt, hogy a francia fiatalember feje pont a darus kocsi hátának csapódott. Az újabb, alapos számítások után kiderült, hogy ekkor a fejre 254 G erő hatott.

Ezt a szakértő, Andy Mellor így jellemezte: „Ez olyan, mintha az autót 48 méteres magasságból dobtuk volna le a földre. Gyűrődő zóna nélkül.” Majd így folytatta: „A gondot az jelentette, hogy a Marussia részben beszorult a darus kocsi alá, ami fentről lefelé a talajnak nyomta azt. Ez fékként hatott rá, ami még hirtelenebbé tette a lassulást. És pont ezen folyamat közben történt a sisak és a darus kocsi ütközése. Ilyet még korábban soha nem láttunk.”

Hír24

Címkék: Jules Bianchi