Működik a részecskegyorsító!

2008. szeptember 10. - 12:12 | Tech
Az első protonok kilövésével megkezdte működését a genfi Európai Részecskefizikai Kutatóközpont (CERN) szupergyorsítója, az úgynevezett nagy hadronütköztető gyűrű (LHC - Large Hadron Collider) szerdán.

A világ legnagyobb ilyen jellegű berendezésének segítségével a kutatók olyan alapvető kérdésekre keresik a választ, mint például hogy a világ keletkezésekor az első milliomod másodperc előtti időben létező anyagnak milyen volt a sűrűsége, hőmérséklete, s egyéb tulajdonságai.

Lyn Evans projektvezető adta ki az utasítást a svájci-francia határvidéken húzódó 27 km hosszú, 3,8 milliárd dolláros beruházással épített gyorsító indítására. Az első protonnyaláb körbefutott a 27 kilométeres alagútban - közölte Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Tájékoztatása szerint a nagy hadronütköztető gyűrűben (LHC) végzett első kísérlet során minden a terveknek megfelelően zajlott.

Működött az alagútban elhelyezett négy detektor, amelyek érzékelték a részecskéket.

RÉSZECSKEFIZIKAI FOGALMAK

CERN - Európai Nukleáris Kutatási Szervezet. Az intézmény legnagyobb laboratóriuma a svájci Genf közelében, a svájci-francia határon található.

RÉSZECSKE - Szubatomi szintű (az atomnál kisebb) objektum, amely tömeggel és elektromos töltéssel rendelkezik.

HADRON - Részecske, amely tömeggel rendelkezik. Kisebb elemekből - kvantumokból - áll.

LHC - A CERN részecskegyorsítója, a nagy hadronütköztető gyűrű (Large Hadron Collider), amelyet húszéves fejlesztőmunkával valósítottak meg.

RÉSZECSKEGYORSÍTÓ - Olyan berendezés, amely képes szubatomi részecskék energiaszintjét elektromos feszültség segítségével felgyorsítani és nagy sebességgel meghatározott irányba sugározni.

ÜTKÖZTETŐ - Olyan részecskegyorsító, amelyben két, ellentétes irányú részecskenyalábot ütköztetnek, ezzel megfigyelhető a részecskék nagy erejű karambolja.

HIGGS-BOZON - Egy elméleti részecske, amely a részecskefizika standard modelljének elmélete szerint a többi részecske tömegét adja. E tulajdonsága miatt "isten részecskének" is nevezik. Peter Higgs, az Edinburghi Egyetem fizikusa vetette fel létezését 1964-ben. Az LHC igazolhatja létezését.

A RÉSZECSKEFIZIKA STANDARD MODELLJE - A modern fizika standard elmélete, amely két fontosabb részből, az általános relativitáselméletből és a kvantummechanikából tevődik össze. Legnagyobb gyengesége hogy nem tudja teljes mértékben leírni a gravitációt vagy a tömeget.

MTI/para