A Szojuz csatlakozott az űrállomáshoz a Discovery startra készen

2010. április 4. - 09:45 | Tech
Sikeresen hozzákapcsolódott a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmenséhez a Szojuz TMA-18 űrhajó, fedélzetén két orosz és egy amerikai űrhajóssal. A Szojuz vasárnap a tervezetthez képest egy perccel korábban, közép-európai idő szerint 7 óra 25 perckor csatlakozott az űrállomáshoz.

Az űrhajón, amely pénteken indult Bajkonurból, az orosz Alekszandr Szkvorcov parancsnok és Mihail Kornyijenko fedélzeti mérnök, továbbá az amerikai Tracy Caldwell Dyson második fedélzeti mérnök érkezett az állomásra.

Az expedíció tagjai 167 napos ott-tartózkodásuk során három amerikai űrsiklót és három Progressz-M teherűrhajót fogadnak, kétszer lépnek ki a nyílt világűrbe, és mintegy 40 tudományos kísérletet végeznek el. Ezen felül ebben az időszakban kell integrálni a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmensébe a MIM-1 új kutatási modult, amelyet májusban szállítanak az űrállomásra.

Mindhárom asztronauta az űrállomáson készül megünnepelni születésnapját. Szkvorcov csütörtökön újságírók előtt elmondta: még nem döntötték el, hogy hogyan ünnepelnek. Mivel azonban Tracy szeret focizni, lehetséges, hogy rendeznek egy űrmeccset, csak még a gyakorlati megoldáson gondolkodnak, s azt fontolgatják, mi legyen a labda és hogyan alakítsák ki a kapukat.

Tracy Caldwell Dyson 1969-ben született, a kémiai tudományok doktora, és 1998-ban vették fel a NASA űrhajósai közé. Járt már a világűrben: 2007 augusztusában 13 napos utat tett az amerikai Endeavour űrsiklón.

Alekszandr Szkvorcov 1966-ban született, katonai akadémiát végzett, berepülő pilóta képesítést szerzett, s azt követően vették fel az űrhajósok közé. A világűrben még nem járt.

Mihail Kornyijenko 1960-ban született. A moszkvai repülés-műszaki főiskolán végzett 1987-ben. Dolgozott a rendőrségen, továbbá az űrkutatásban résztvevő Energia (Enyergija) vállalatnál. Tartalékos hadnagy. 2000 óta űrhajós, a világűrben még nem járt.

Jelenleg Oleg Kotov orosz, Timothy Creamer amerikai és Szoiti Noguti japán űrhajós teljesít szolgálatot az állomáson. Az új expedícióval hatra emelkedik az űrállomás lakóinak száma.

A Discovery készen áll az indulásra

Az földi irányítás megadta az indítási engedélyt a Discoverynek, így az amerikai űrrepülőgép - ha csak valami zavaró körülmény nem jön közbe - helyi idő szerint hétfő reggel elindul a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

A Discovery fedélzetétén hét űrhajós vág neki az útnak, és most fordul elő először, hogy a csapat három tagja nő. Az amerikai Dorothy Metcalf-Lindenburger és Stephanie Wilson mellett a japán Jamazaki Naoko - a szigetország második űrhajósnője - utazik négy férfi kollégájával. A Discovery rakterében a Leonardo olasz gyártmányú szofisztikai modult szállítja a Föld körül hozzávetőleg 350 kilométeres magasságban keringő űrbázisra. Az űrrepülőgép emellett más berendezéseket, hálóhelyeket, tudományos kutatásokhoz szülséges eszközöket is eljuttat az ISS-re.

A meteorológia előrejelzések szerint 80 százalékos esély van arra, hogy az időjárás nem kell elhalasztani az indítást.

Vasárnap közép-európai idő szerint 7 óra 26 perckor köt ki a Nemzetközi Űrállomáson a pénteken a bajkonuri űrközpontból indított Szojuz TMA-18 típusú orosz űrhajó, amelynek egyik utasa ugyancsak egy amerikai nő, Tracy Caldwell Dyson. Így - ha minden az előre kitűzött menetrend szerint alakul - mintegy két héten át az űrhajózás történetében először fog négy nő egyidejűleg a világűrben tartózkodni.

mti/para