Az ősrobbanás utáni állapot és Planck-űrteleszkóp első felvétele

2010. július 5. - 19:51 | Tech
Megérkezett az ősrobbanás utáni állapotot kutató európai Planck-űrteleszkóp első teljes égboltos felvétele - jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA).

A Nobel-díjas német fizikus, a kvantummechanika megalapítója, Max Planck (1858-1947) tiszteletére elnevezett űrszondát tavaly májusban bocsátotta fel az ESA. Az űrtávcső segítségével a mikrohullámú háttérsugárzást - a 13,7 milliárd évvel ezelőtt bekövetkezett ősrobbanás maradványsugárzásának szerkezetét szeretnék felmérni az egész égboltra kiterjedően, minden eddiginél jobb felbontással.

A 700 millió eurós (200 milliárd forintos) költséggel megépített űreszköz a Földtől másfél millió kilométeres távolságban, egy éves periódussal kering a Nap körül, ahogyan bolygónk is. A szondát 1,5 méter átmérőjű távcsővel szerelték fel, amely a sugárzást a 27 gigahertz (GHz) és 1 terahertz (THz) közötti tartományban gyűjti, majd azt két detektorával méri. Mérései alapján pontosabb képet alkothatnak a tudósok az Univerzumnak az ősrobbanás után mintegy 380 ezer évvel fennálló állapotáról.

Mint az ESA közleménye rámutat, a teljes égboltra kiterjedő felvételt aprólékos munkával, "szeletenként" rakták össze, s az adatok gazdag tárházát kínálja az asztronómusok számára. Ám mielőtt a csillagászok nekifognának az elemzéseknek, ki kell szűrniük a saját galaxisunk, a  Tejútrendszer keltette "háttérzajokat".

Mint David Southwood, az ESA tudományos és robotfelderítő programjának az igazgatója rámutatott, a felvétel révén a tudósok közelebb jutnak annak megértéséhez, hogy miként is jött létre a Világegyetem, s hogyan működik jelenleg.

"A felvételek kiváló minősége a Planck-űrszondát létrehozó mérnökök munkáját dicséri" - jegyezte meg  David Southwood.

A Planck-űrszonda hároméves küldetése 2012-ben jár le, addigra a teleszkóp négy teljeségbolt-letapogatást végez. Az ESA tervei szerint 2012-ben hozzák nyilvánosságra  a kozmikus sugárzás eloszlásának adatait, az ősrobbanás tulajdonképpeni "térképét".

A mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás az az elektromágneses sugárzás, amely az egész Világegyetemet kitölti. Az ősrobbanás után nagyjából 380 ezer évvel az atommagok és elektronok összeálltak atomokká, és a fotonok - fény - számára a világegyetem átlátszóvá vált. A mikrohullámú háttérsugárzás ebből az időből származik, de hőmérséklete csökkent. Ez a sugárzás tekinthető az ősrobbanás legkomolyabb bizonyítékának.

mti/para