Egészségesebb szívűek a nagyon kövér emberek?

2010. szeptember 11. - 07:30 | Tech
A kövér emberek, ha nem lesznek cukorbetegek vagy nem emelkedik meg jelentősen a vérnyomásuk, feltűnően ép koszorúerekkel élnek - állapították meg olasz kutatók. A sok, korábbi megfigyelés és elmélet igazságát megkérdőjelező tudományos vizsgálat eredményeit az American Journal of Medicine közölte.

A többletsúly sok szempontból jelent egészségügyi hátrányt. A fölösleges kilók nemcsak az ízületeket teszik tönkre, hanem igen gyakran lesz magas vérnyomásuk és cukorbetegségük is az elhízott embereknek. Ennek megfelelően - és sok tapasztalat alapján - az a vélemény, hogy az elhízás a szív- és érbetegségek egyik fontos kockázati tényezője.

Ugyanakkor már korábban is voltak ennek ellentmondó adatok. Kórosan súlyos kövérség miatt végrehajtott, végzetes kimenetelű műtétek utáni boncolások azt igazolták, hogy ezeknek a betegeknek hasonlóan épek a koszorúerei, mint a szerencsésebb, karcsú embertársaiké.

Luigi Marzio Biasucci és munkatársai a római Katolikus Egyetem klinikáján 71, önként jelentkező, panaszmentes embert vizsgáltak meg. Három csoporttal foglalkoztak: az egyik csoportban lévők testsúlya ideális volt, testtömeg indexük 23 egység. A másikba azok kerültek, akik kövérnek minősültek 33 egységnyi testtömeg indexszel. A harmadik tagjai éppen fogyasztó műtét szükségességének eldöntése végett kerültek felvételre súlyos kövérségük miatt. Testtömeg indexük igen magas, 49 egység volt.

A legkorszerűbb vizsgálatokkal igyekeztek kizárni a cukorbaj és minden, kimutatható szívbetegség jelenlétét. Ugyanilyen gondossággal végeztek laboratóriumi méréseket és ultrahangos érvizsgálatokat is. Az eredmények mindenkit alaposan megleptek.

Az erek rugalmasságát, épségét jelző ultrahangos mérések a rendkívül, kórosan kövér pácienseknél végződtek a legjobb eredménnyel. A verőerek rétegeinek vastagsága, amely mutatja az érfal épségét, azt bizonyította, hogy a nagyon kövérek, illetve a karcsúak a legegészségesebbek a túlsúllyal bajlódókhoz képest.

Az igen előnyös jelenséget azok a laboratóriumi adatok magyarázhatják, amelyek szerint az igen kövér emberek vérében volt a legtöbb olyan sejt, amely az érfal épségét, önjavító képességét támogatja.

mti/para