Még mindig nem indulhat a Discovery

2010. november 3. - 11:37 | Tech
Tovább csúszik a Discovery startja: az amerikai űrrepülőgép a legfrissebb tervek szerint csütörtökön indulhat el utolsó útjára a Nemzetközi Űrállomásra. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint a start harmadszori elhalasztásának oka az egyik motor visszajelző rendszerében fellépett elektronikus hiba.

Helyi idő szerint csütörtök délután 3 óra 29 perckor lőhetik fel az űrrepülőt, ám lehet, hogy végül az időjárás fog közbeszólni: a meteorológusok szerint az új start idején mindössze 30 százalék az esély arra, hogy megfelelőek legyenek a légköri körülmények.

Az űrsikló startja az eredeti tervek szerint hétfőn lett volna, ám pénteken meghibásodást fedeztek fel a nyomásszabályozó rendszerben, ami miatt előbb keddre, majd szerdára tolták a kilövést. A hibát mostanra sikerült javítani, ám az új probléma újabb késlekedést jelent. Sokáig azonban nem húzhatja az indulást a NASA, a kilövésre alkalmas "ablak" november 7-ig teszi lehetővé ugyanis a startot. Legközelebb pedig december elsején lesznek alkalmasak a kilövésre a feltételek, igaz, akkor csak néhány napig.

A Discovery hat amerikai asztronautát szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra, valamint egyebek mellett a Robonaut-2 névre keresztelt szerkezetet, ami az első emberformájú robot lesz a világűrben. Az űrhajósok a várakozások szerint két űrsétát tesznek majd az űrállomáson, különféle javításai munkálatok miatt. Az út az idei negyedik és egyben utolsó űrsikló-kirándulás lesz az űrállomásra, a Discovery számára pedig a végleges búcsút jelenti a repüléstől.

A három amerikai űrsiklót jövő évtől kivonja a forgalomból a NASA. Az Atlantis idén májusban repült utoljára, míg az Endeavour utolsó startja a tervek szerint jövő februárban lesz. A következő években így egyedül az orosz Szojuzok lesznek alkalmasak arra, hogy embert szállítsanak a Nemzetközi Űrállomásra.

FH/para

Címkék: Discovery, NASA