Tömeges békapusztulás

2011. április 3. - 18:20 | Tech

Tömeges békapusztulásnak lehetnek tanúi azok, akik mostanában a Salgótarján és Mátraszele közti útszakaszon autóznak. A vízválasztói tónál százszámra hevernek az úton védett egyedeknek számító barna varangyok, melyeket járművek taposnak szét. Az erdős domboldalról a szaporodási helyekre igyekvő állatok védtelenek a forgalomban.

Drexler Szilárd, a Karancs-Medves Blog szerzője a Független Hírügynökségnek elmondta: Évekkel ezelőtt, Langa József vezetésével, a zagyvarónai iskola diákjai rendszeresen mentették itt a békákat. Miután az iskolát bezárták, majd pár évig a Dornyay Béla Általános Iskola diákjai vették át ezt a feladatot. Ezek az akciók egyben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fontos programjai is voltak, az egyesület segítette a szervezést, önkéntesei is bekapcsolódtak a mentésbe. A Bükki Nemzeti Park eszközökkel segítette a munkát, a közútkezelő pedig egy egyéb veszély táblát helyezett itt ki. Ezt egy békát ábrázoló táblával is kiegészítették, ám ez önmagában még nem biztosította az erdei életmódot folytató barna varangyoknak a szaporodási helyekre történő átjutást. Egy viszonylag rövid útszakaszról van szó, ahol műszaki megoldás szükséges ahhoz, hogy a békákat az út alatt a tavakhoz tereljék.

A természetvédő emlékeztet rá, hogy Salgótarján területén két olyan hely is van, ahol ilyen veszélynek vannak kitéve a békák. A Kercseg-dűlő felől a Tóstrand irányába vonul minden évben néhány példány barna varangy, a Vízválasztónál lezajló dráma azonban minden bizonnyal a vidék legnagyobb tömeges fajpusztulása, miközben ez a probléma viszonylag könnyen, kis összeggel orvosolható lenne, hisz vannak ilyen fejlesztéseket segítő pályázatok, Salgótarján pedig szeretne ökováros lenni, s itt van a Bükki Nemzeti Park nógrádi tájegységének a központja, sőt a város Nógrádi Geoparknak is fontos állomása.

fh