Leszállt az Atlantis, véget ér az űrrepülőgép-program

2011. július 21. - 13:22 | Tech
Délben földet ért az Atlantis űrsikló a floridai Cape Canaveral-i Kennedy űrrepülőtéren, négy asztronautát hozott vissza a Földre a Nemzetközi Űrállomásról. Az Atlantis 13 napos utolsó útja volt a flotta 135. űrbeli küldetése.

A houstoni repülésirányítási központ engedélyezte a földkörüli pálya elhagyását, így 10 óra 49 perckor Chris Ferguson parancsnok 3 perc 16 másodpercre bekapcsolta a fékező hajtóműveket. Ennek köszönhetően a 28 ezer kilométer/órás sebességgel haladó űrsikló sebessége 538 kilométer/órával csökkent, és a földkörüli pályáról letérve megindult a Föld felé.

Az Atlantis 13 napos útja volt a flotta 135. űrbeli küldetése. Az amerikai űrsiklóraj induláskor négy tagja volt, az Atlantis, a Challenger, a Columbia és a Discovery. Az Endeavourt 1992-ben állították szolgálatba a 1986-ban felrobbant Challenger pótlására. A Columbia 2003-as katasztrófájával azonban ismét háromra csökkent az űrsiklók száma, és már újat nem is építettek. A két űrsikló tragédiájában összesen tizennégy űrhajós vesztette életét.



Az utolsó misszió legénysége a szokásos hat-hét helyett csak négy volt: Chris Ferguson parancsok, Doug Hurley pilóta, Rex Walheim fedélzeti mérnök és Sandy Magnus űrhajós. Ennek az elővigyázatosság volt az oka: ha az Atlantis túlságosan megsérült volna ahhoz, hogy épségben visszatérhessen a Földre, gondoskodni kellett volna az űrhajósok hazaszállításáról. Mivel azonban más űrsikló nem áll rendelkezésre, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a kisebb orosz Szojuz űrhajókat vehette volna igénybe egy esetleges vészhelyzet esetén.

A végtelenbe és tovább

Az Atlantis mostani küldetésének fő célja az volt, hogy egy évre elegendő ellátmányt vigyen az űrállomásra, arra az esetre, ha a NASA által bérbe vett magáncég, a SpaceX késleltetné a szállításokat.

A következő űrprogram részletei még mindig függőben vannak, de az általános cél az, hogy olyan új űrrepülőgép-családot fejlesszenek ki, amely képes az űrállomáshoz vezető 250 kilométeresnél hosszabb táv megtételére, és a Holdra, bolygókra és más világűrbeli célpontokra juttathat el embereket. Az új űrjárművek elkészültéig Oroszország szállítja az amerikai űrhajósokat az ISS-re fejenként 51 millió dollárért.

(MTI/index.hu)