A szmogos nagyvárosokban jelentősen nő a koraszülés veszélye

2011. október 10. - 18:57 | Tech
A nagyvárosi szennyezett levegő miatt akár 30 százalékkal magasabb az itt élő nőknél a koraszülés kockázata - idézte amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.

A tanulmányhoz 100 ezer szülés adatait elemezték a Kaliforniai Egyetem kutatói Beate Ritz vezetésével. Eredményeik szerint a városi forgalomban a járművek által kibocsátott mérgező vegyületek jelentősen károsítják a várandós anyák és magzataik egészségét.

Ritz szerint leginkább a kibocsátott policiklusos aromás szénhidrogének, az úgynevezett PAH-vegyületek adnak okot aggodalomra. A másodlagos szennyezők közül az ammónium-nitrátot nevezte meg a kutató, mint amely nagy mértékben hozzájárul a koraszülések számának emelkedéséhez.

A szennyezettségi méréseket 2004 júniusától 22 hónapon át végezték Los Angeles megyében, a vizsgálatba azokat a születéseket vették be, amelyek a levegőminőséget mérő állomások nyolc kilométeres körzetében történtek. A gyerekek egészségügyi adatait az illetékes intézményektől kapták meg a kutatók.

Az Environmental Health című szakfolyóiratban részletesen ismertetett eredmények szerint az autók kipufogógázában lévő PAH-vegyületek magas szintje 30 százalékkal növelte a koraszülések előfordulásának kockázatát. A dízelhajtású járművek által kibocsátott anyagok 10 százalékkal, az ammónium-nitrát részecskék magas szintje pedig 21 százalékkal emelte a koraszülés kockázatát.

A szennyező anyagokat nagyobb mennyiségben észlelték a tengertől távolabb, mint a partközelben és télen, mint nyáron.

MTI/para