Több mint 800 kilométer, akár minusz 48°C - két keréken...

2012. január 22. - 18:58 | Tech

Megérkezett a Déli-sarkra az a brit televíziós műsorvezető, aki bicikliháton hódította meg az Antarktiszt.

A 28 éves Helen Skelton január negyedikén vágott neki az erőt próbáló kihívásnak egy speciális "jégre szabott kerékpáron", és szombat este késő este fejezte be több mint 800 kilométeres útját.

A BBC televíziós csatorna Blue Peter című gyermekműsorának házigazdája a Sport Relief nevű jótékonysági kezdeményezés keretében vágott neki az útnak azzal a céllal, hogy ő lesz az első, aki bicikliháton éri el a Déli-sarkot. A hóviharokkal és fagyos szelekkel kísért 805 kilométeres táv nagy részét kerékpáron, néhány szakaszt pedig szélsárkányhoz erősített szánon és gyalog tette meg gyakran mínusz 48 Celsius-fokban. A természeti erők ellen vívott harc mellett a műsorvezetőnek 82 kilogrammnyi felszerelést és élelmiszer-ellátmányt is maga után kell húznia szánon.

"Hatalmas kaland volt, és időnként úgy éreztem, soha nem lesz vége. A legkülönbözőbb helyeken sajog a testem, mentálisan kimerültem, és az elmúlt 30 nap során csak egyszer mosakodhattam. Így hihetetlen érzés a Dél-sarkon állni" - idézte Skelton szavait a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

A műsorvezető - szintén a Sport Relief kapcsán - tavaly egy több mint 3200 kilométeres kajaktúrán is részt vett az Amazonas folyón.

- mti/para -