A Vénusz vonul át a Nap előtt: Kötelező a védőszemüveg!

2012. június 4. - 17:02 | Tech

Soha ne nézzünk a Napba, csak biztonságos szemüveggel, de az ívhegesztéshez használatos tizenhármas fokozatú hegesztőüvegek is megfelelnek a célnak - hangsúlyozta Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) főtitkára az MTI-nek a Vénusz-átvonulással kapcsolatban, amely szerdán hajnalban lesz megfigyelhető a keleti féltekén, így Magyarországon is.

Mint kiemelte, az átvonulásnak, amikor a Vénusz a Föld és a Nap között halad át, ma már nincs tudományos jelentősége. Az esemény különlegességét a jelenség ritka volta adja, hiszen egyes átvonulások között rendre 8 év, majd 121,5 év, újból 8 év, végül 105,5 év telik el, majd a ciklus kezdődik elölről. A legutóbbi Vénusz-átvonulás 2004. június 8-án volt, a következőre pedig százöt évet kell várni, 2117. december 11-én következik be, de akkor csak az eleje lesz látható Magyarországról.

"Az idei átvonulás során a Vénusz útja a Nap előtt 6 és fél órán át tart a belépéstől, amikor a bolygó sötét korongja megjelenik központi csillagunk keleti peremén, egészen a kilépésig, amikor a másik oldalon elhagyja azt" - magyarázta Mizser Attila.

Közlése szerint nagyon fontos a megfelelő szűrők használata az átvonulás megfigyelésekor. Az 1999-ben vásárolt, fémes felületű napfogyatkozásnéző szemüvegek, amennyiben karcolásmentesek, továbbra is alkalmasak a szabadszemes megfigyelésekre. A fénycsökkentő hatású, sötét felületű szemüvegek nem biztos, hogy teljes védelmet nyújtanak a napfény káros sugarai ellen. Távcsöves megfigyelés esetén megfelelően gőzölt üveg- vagy fóliaszűrőt kell használni, a jelenség megfigyelésének további biztonságos módja a kivetítés. "Ha egy papírlapra távcsővel kivetítjük a Napot, biztonságosan figyelhetjük a jelenséget, ráadásul így egyszerre többen is szemlélhetik a Vénusz-átvonulást - mondta az MCSE főtitkára. - Még védőfelszereléssel se nézzünk hosszú ideig a Napba, 5-10 másodperces szemlélődés után tartsunk néhány perc szünetet."

A jelenség a nyugati féltekén kedd délután, a keleti féltekén pedig szerda reggel lesz látható.

"Magyarországról csak az utolsó órát és a kilépést lehet megfigyelni. A látványosság napkeltekor már zajlik, és helyi idő szerint 6.55-kor ér véget, azaz kicsivel több, mint két órán át láthatjuk a Vénusz csöppnyi korongját a Nap fényes arca előtt" - mondta a főtitkár.

Az átvonulás Magyarországról látható "forgatókönyve" szerint a Vénusz belülről érinti a Nap peremét, ezután a bolygó korongjának egyre kisebb darabja látható a központi csillag szélén. Ekkor mintha egy sötét "híd" kötné össze a Napot és a Vénuszt, mintha a csillag magához "húzná" a bolygót. Ezt követően a Vénusz teljesen elhagyja a Napot, a két égitest korongja kívülről érintkezik egymással.

"A kilépés lesz számunkra a jelenség legérdekesebb része, mert ekkor különös fényjelenségeket figyelhetünk meg. A Nap hátulról világítja meg a Vénuszt, s így távcsöves megfigyelés során egy keskeny gyűrű formájában láthatjuk a bolygó légkörét" - ismertette a csillagász.

A Vénusz átvonulása csupán parányi fénycsökkenést okoz majd.

Magyarország különböző pontjai között túl nagy eltérés nem lesz, bár az ország északkeleti csücskében 4:30-kor kel a Nap, míg délnyugaton 5:02-kor.

A Magyar Csillagászati Egyesület önkéntesei az ország számos pontján várják szerda hajnalban az érdeklődőket, a megfigyelőhelyek listája az MCSE honlapján olvasható ((http://www.mcse.hu).

MTI/para

Címkék: Vénusz, Nap