A Nap légkörét szupertornádók fűthetik

2012. június 28. - 15:02 | Tech

A Naprendszer központi csillagának légkörében tomboló szupertornádók lehetnek felelősek a Nap kromoszférájának millió fokos hőmérsékletéért - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport Erdélyi Róbertnek, a Sheffieldi Egyetem professzorának irányításával, a vizsgálatokról a Nature legújabb számában jelent meg tanulmány.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvasható, a modern asztrofizika egyik legnagyobb talánya, hogy a Nap koronája miért sokkal forróbb, mint a felszíne, a fotoszféra. Az egyértelmű, hogy az ehhez szükséges energia forrása a Nap belsejében van, de nem világos, hogy pontosan miként is jut el a felszín alatti "tárolóból", a konvektív zónából a Nap légkörébe.

A földi megfelelőiknél több ezerszer nagyobb és intenzívebb mágneses szupertornádók óránként tízezer kilométeres sebességgel pörögnek a Nap millió fokos hőmérsékletű atmoszférájában. A kétezer kilométer szélességet is elérő örvényekből a becslések szerint bármely pillanatban körülbelül 11 ezer kavarog a Nap felszíne felett.

Norvég, német és svéd kutatók Erdélyi Róbertnek, a Sheffieldi Egyetem napfizikai és űrplazma-kutató központja vezetőjének irányításával végzett vizsgálatai szerint ezek a tornádók szállíthatják az energiát a konvektív zónából az atmoszféra külső részeibe mágneses hullámok formájában.

A tudósok űr- és földi teleszkópok felvételeit használták fel a szoláris tornádók tanulmányozására, a képekből készített 3D-s képszekvenciákat pedig kifinomult numerikus szimulációk eredményével hasonlították össze.

Erdélyi professzor úgy véli, kutatócsoportjával bizonyítékot talált arra, hogy a forgó mágneses struktúrák, a szoláris tornádók jelentik azokat a csatornákat, amelyeken keresztül mágneses hullámok fűtik fel a napkoronát a millió fokos hőmérsékletre.

"Ha megértjük, hogy hogyan hevül fel az átmágnesezett plazma ezekben a szoláris tornádókban, akkor nagy lépést tehetünk a Föld egyre aggasztóbb energiaproblémáinak megoldása felé is. Amennyiben a folyamat egyszer majd a Földön is reprodukálhatóvá válik, kifejlesztjük a szükséges technológiákat és berendezéseket, teljesen tiszta, +zöld+ energiához jutunk" - fogalmazott Erdélyi Róbert.

A Nap atmoszféráját három fő rétegre osztják: a fotoszférára, a kromoszférára és a koronára. A kromoszféra elnevezés színes gömbréteget jelent, mert a napfogyatkozások során vörös fényben ragyog, amit a hidrogénnek köszönhet. Vastagsága körülbelül 10 ezer kilométer, hőmérséklete a fotoszféra tetején mérhető 4300 Kelvinről (4027 Celsius fokról) felfelé növekszik, felülről az átmeneti réteg határolja, amelyben a hőmérséklet 10 ezer Kelvinről (9727 C) millió Kelvinre (99927 C) nő.

(MTI)