Majdnem 2 millió Audi-motort gyártottak idén Győrben

2012. december 18. - 18:30 | Tech

Az idén 1,9 milliónál több motor készül az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában - mondta el egy keddi sajtórendezvényen Thomas Faustmann, a társaság ügyvezetésének elnöke.

A motorgyártásban "ez az év lesz a legjobb az Audi Hungaria történetében" - tette hozzá, jelezve: a jármű-összeszerelésben körülbelül a tavalyi szinten marad a termelésük.

Beruházásaikról szólva elmondta: a jövő nyáron elkészülő új győri autógyáruk építésénél a munkák 76 százalékát magyar cégek végzik, több mint 300 millió euró értékben.

Korábbi tájékoztatás szerint az Audi új gyárának alapkövét 2011. július 7-én tették le; az üzemben 2013-tól évi 125 ezer jármű készülhet. Ez a társaság negyedik olyan gyára, amelyben az autógyártás minden munkafázisát egy helyen végzik. Indításával a létszám 2100-zal bővül.

Az Audi résztulajdonában lévő péri repülőtér bővítése kapcsán Thomas Faustmann úgy nyilatkozott: azzal számol, hogy 2013 közepére lezárulnak a munkálatok.

Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott: véleménye szerint a közeli Pápa repülőterét az Audi "érdemben nem tudná igénybe venni". Kifejtette: a légikikötő feladata az Audi győri és más telephelyei között utazó munkatársak kiszolgálása, ebben pedig az időtakarékosság a legfőbb szempont.

Hozzátette: anyagot csak szükséghelyzetben szállítanak légi úton, ám "ebben az esetben Pért is igénybe lehet venni".

A társaság árbevétele 2011-ben 5,598 milliárd euró volt, ami 17,2 százalékos emelkedés az előző évihez képest. Az adózás előtti eredmény meghaladta a 600 millió eurót, ami 3,8 százalékos bővülés. Az operatív eredmény az előző évi szinten maradt 551 millió eurós értékével. Motorból 14,3 százalékkal több, összesen 1 millió 883 ezer 757 darab készült, kész járműből pedig 39 518-at gyártottak Győrben; az utóbbi adat 2,5 emelkedést mutat az előző évhez képest.

(MTI)