Vigyázat, Magyarországon is beszerezhető a halálos fogamzásgátló!

2013. január 31. - 16:24 | Tech

A Diane 35  néven kapható  szer engedélye Franciaországban csupán férfihormon-eredetű bőrhibák kezelésére szólt, sok francia nő viszontfogamzásgátlóként is szedte. Csakhogy a Le Figaro múlt héten nyilvánosságra hozott egy statisztikát, amelyből kiderült, hogy tavaly legalább 315 ezer nő szedte fogamzásgátlóként azt a szert, amely 1987-es bevezetése óta legkevesebb négy halálesetet okozott – írja a Hír24.

Azt, hogy a gyógyszernek valóban köze volt ezekhez a halálesetekhez – melyek egyébként kivétel nélkül mélyvénás trombózis miatt következtek be – a vizsgálatok egyértelműen bizonyították, épp ezért a francia hatóságok most úgy döntöttek, hogy határozatlan időre felfüggesztik a gyógyszer forgalmazását. Azoknak, akik ezt a készítményt szedik a szakemberek azt javasolták, hogy ne hagyják azonnal abba a szedését, inkább keressék fel kezelőorvosukat tanácsért.

Magyarországon is kapható

A Hír24 megkereste az Országos Gyógyszerészeti Intézetet (OGYI), ahol kérdésükre azt a választ kapták, hogy a szóban forgó Diane 35-öt Magyarországon is forgalmazzák, Diane néven. A Bayer Shering Pharma AG által gyártott terméket az ajánlás szerint csak folyamatos szakorvosi ellenőrzés mellett lehet szedni, kizárólag olyan betegségek kezelésére, amit a túlzott férfihormon termelődés okoz. Így például a pattanásos bőr súlyosabb formáinak, a férfihormon-eredetű kopaszságnak és a fokozott szőrnövekedésnek a kezelésére.

Az OGYI-nál elmondták azt is, hogy bár a gyógyszer fogamzásgátló hatással rendelkezik, fogmazásgátlóként nem adható.

Hír24