Minden bizonnyal a ritka szumátrai orrszarvú lábnyomaira bukkantak Borneón

2013. március 28. - 17:03 | Tech

Minden bizonnyal a súlyosan veszélyeztetett szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) friss lábnyomaira bukkanhattak Borneó Indonéziához tartozó részén, ahol korábban kihaltnak vélték a rinocéroszoknak ezt a legkisebb és legszőrösebb képviselőjét - jelentette be a Természetvédelmi Világalap (WWF) indonéz részlege.

A szervezet munkatársai még január 5-én fedezték fel a lábnyomokat, amikor orángutánokat figyeltek meg az ország Kelet-Kalimantan tartományában - mondta Arif Data Kusuma, a WWF-Indonézia projektvezetője.

"Hogy biztosan legyünk benne, hogy a lábnyomok valóban szumátrai orrszarvútól származnak, február 13-án újabb terepszemlét tartottunk, amelynek során további lábnyomokat, iszapba vájt gödröket, fákon lévő tülökkarcolásokat, valamint növényeken lévő harapásnyomokat fedeztünk fel" - tette hozzá a szakember.

A WWF orrszarvúszakértői ezt követően megerősítették, hogy a lábnyomok szinte biztosra vehetően a kétszarvú, hosszú szőrű szumátrai orrszarvútól származnak, amely mára a kihalás szélére sodródott az orvvadászat és természetes élőhelyének zsugorodása miatt. "Április vagy május folyamán jóval átfogóbb kutatást fogunk végezni, amely során fotócsapdákat állítunk fel az állatok kedvelt területeinek és populációjának feltérképezése céljából" - közölte Arif.

A WWF-Indonézia szerint az egykor nagy területen elterjedt fajnak ma már kevesebb mint 300 egyede él a vadonban. Többségük Szumátra-szigetén él, kisebb ismert populációik pedig Borneó Malajziához tartozó részén és a Maláj-félszigeten küzdenek a túlélésért. A súlyosan veszélyeztetett szumátrai orrszarvúról, amely a ma is élő öt rinocéroszfaj egyike, eddig úgy hitték, hogy az 1990-es években eltűnt Borneó Indonéziához tartozó részéből (Kalimantan).

(MTI)