Férfiaknál jóval nagyobb a nyelőcsőrák kialakulásának kockázata

2013. június 19. - 10:44 | Tech

Csaknem háromszor nagyobb a kockázata a férfiaknál a nyelőcsőrák kialakulásának, mint a nőknél, ami a legnagyobb nemi szakadékot jelenti a daganatos betegségek arányában - derül ki a brit Rákkutató Intézet frissen közzétett adataiból.

A jelentés szerint Nagy-Britanniában évente több mint 5600 férfinál alakul ki nyelőcsőrák, míg a nőknél évi 2800 új esettet diagnosztizálnak. Arányaiban ez azt jelenti, hogy minden százezer férfiból csaknem 15-nél alakul ki a betegség, és minden százezer nőre 5 eset jut. A szigetországban a nyelőcsőrák a kilencedik leggyakoribb daganatos betegség.

A nyelőcsőrák a nyelőcső bármelyik szakaszán kialakulhat. Két fő típusa a mirigyhámrák (adenokarcinoma) és a laphámrák (sqamosus). A nyelőcső felső kétharmadában keletkező rákok zöme laphámrák, míg a nyelőcső alsó harmadában, a gyomorhoz közel eső szakaszon a mirigyhámrák a leggyakoribb.

A brit tanulmány szerint a két nem nyelőcsőráki kockázatában jelentkező különbség főként a mirigyhámrákos esetekben mutatkozik meg, melyek az elhízáshoz éppúgy köthetők, mint a hosszú ideig tartó savas gyomorégéshez vagy emésztési zavarhoz.

Tim Underwood, a Southampton Egyetem tudósa aggasztónak találta az évente előforduló nyelőcsőrákos esetek számát, és hangsúlyozta, fontos, hogy minél korábbi stádiumban diagnosztizálják a betegséget, ami kulcsfontosságú lehet a túlélés esélyeinek növelésében.

"Ha nyelésnél megakad a falat és állandóan ég az ember gyomra, az nem normális. Ha valaki ilyen tüneteket észlel magán, forduljon orvoshoz" - ajánlotta a kutató.

MTI/para

Címkék: rákbetegség, férfiak