Verebek terjesztik a Szlovákiában eddig nem észlelt kullancsfajt

2014. február 19. - 12:20 | Tech

A nemzetközi, lektorált, tudományos Ticks and Tick-borne Diseases (Kullancsok és kullancsok által terjesztett betegségek) folyóiratban 2013 decemberében jelent meg egy írás arról, hogy a Szlovák Köztársaságban egy eladdig nem észlelt kullancsfajt találtak.

Verebek terjesztik a Szlovákiában eddig nem észlelt kullancsfajt

Az egyébként már 1798-ban leírt Ixodes frontalis nevében a jelző a magas homlokrészre utal. Érdekes és érdemes azt is megjegyezni, hogy Nyugat-Európában általában veréb-kullancsnak nevezik – ez ugyancsak beszédes, mivel erre a fajra általában úgy tekint a tudomány, mint amelyik lényegében kizárólag a madarak kapcsán jöhet szóba. Még pontosabban szólva, amint azt megkeresésemre a Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület elnöke Dr. Kapiller Zoltán kullancskutató elmagyarázta, azért „mert a verébben van tömegesen, és az teríti a természetben”. Ugyancsak tőle tudtam meg, hogy a világon eleddig a kullancsoknak már 800-nál is több faját ismeri a tudományos világ.

A Szlovák Tudományos Akadémia Kassán levő Parazitológiai Intézetének, és az úgyszintén Kassán levő Zoológiai Intézetének munkatársai, Martin Bona és Michal Stanko írása szerint egy hím valamint négy nimfa-stádiumban levő példányt gyűjtöttek. Méghozzá korántsem elhanyagolhatóan két különböző geomorfológiai területen: egyfelől a mészkőből, dolomitból álló Szlovák-karszt, másrészt a főképpen lombhullató erdőségekkel tarkított Zvoleni-medence térségében. A példányok begyűjtése 2011 őszén, valamint 2012 tavaszán és őszén történt.

A szakemberek vélekedése szerint annak ténye, hogy különböző fejlődési fázisban levő egyedeket is találtak, és ráadásul többféle időszakban, két hipotézist vet fel: Vagy arról van szó, hogy ezt a kullancsfajt gyakran hozzák be hozzánk is a madarak, vagy pediglen állandó jelleggel fennmaradni képes populációi vannak Közép-Európában.

Egy dolog biztos, a kutatók által meglelt példányok szolgáltatják a legelső bizonyítékát a fent nevezett állatfaj kis hazánkban való jelenlétének.

Csibrányi Zoltán

Címkék: kullancs, állatvilág