A globális felmelegedés nem csökkenti a téli halálozási arányt

2014. február 24. - 15:35 | Tech

A korábbi előrejelzésekkel ellentétben a globális felmelegedés nem fogja csökkenteni a magas téli halálozási rátákat, mivel az enyhülő hőmérséklet jóval ártalmasabb időjárási szélsőségekkel fog párosulni - derült ki egy brit tanulmányból.

Az ENSZ márciusban megjelenő jelentésének tervezete szerint a klímaváltozás összességében nézve káros lesz az emberi egészségre. A dokumentum szerint a pozitív hatások közé tartozik, hogy a szélsőséges hidegek csökkenése, az élelmiszertermelésben bekövetkező változások és a kórokozók lassúbb terjedése miatt néhány területen szerényen ugyan, de javulni fognak a hideggel összefüggő halálozási- és megbetegedési arányok.

Brit kutatók Angliára és Walesre vonatkozó jelentése szerint azonban a klímaváltozás valószínűleg nem fogja csökkenteni a téli halálozásokat ezeken a területeken. A Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a változékonyabb telek, amelyeket az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátásával összefüggő hideg és langyos idők váltakozása jellemez, még növelhetik is a halálozási rátákat.

Az Exeteri Egyetem munkatársaként dolgozó Philip Staddon, a tanulmány vezető szerzője szerint az eredmények valószínűleg a mérsékelt éghajlati öv más fejlett országaira is érvényesek, ahol a hőmérséklet-növekedés jóval szélsőségesebb időjárási feltételekkel járhat együtt.

A hivatalos adatok szerint a többlet téli elhalálozások (EWD) száma az 1950-es években jellemző 60 ezerről nagyjából felére, 31 ezerre csökkent Angliában és Walesben 2012-2013 telén. Staddon jelentése szerint a csökkenés a jobb otthoni hőszigetelés, a fűtés, a jobb egészségügyi ellátás és egyéb, nem klímával, nem a hideg napok számának csökkenésével összefüggő tényezők eredménye.

"A téli hideg mértéke alapján többé nem lehet előre jelezni a halálozási mutatókat" - húzták alá a szakemberek. "Az egy évre jutó hideg téli napok száma és a téli többlethalálozás közötti összefüggés, amely egészen az 1970-es évek közepéig erős volt, már nem létezik".

A mostani eredmények ellent mondanak a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) 2012-es, a klímaváltozás kockázatait kiértékelő jelentésének, amely szerint a globális felmelegedés "némi hasznot, például a téli halálozási arány várható csökkenését hozhatja". A most megjelent eredményekre reagálva a minisztérium szóvivője elmondta, 2017-re tervezik egy frissített kiértékelés megjelentetését. Mint hozzátette, továbbra is figyelembe fogják venni a legújabb tudományos bizonyítékokat.

mti/para