27 daganat volt a kisfiú szervezetében – mostanra mind eltűnt

2014. június 30. - 13:55 | Tech

Mindössze néhány hónappal azután, hogy kiderült a betegsége, a kis Kian testéből eltűntek a daganatok. Pedig a kemoterápiás kezelés kezdetén igazán még az orvosok sem bíztak abban, hogy a kis Kian meggyógyulhat - olvasható a Hír24-en.

27 daganat volt a kisfiú szervezetében – mostanra mind eltűnt

„Persze nagyon kedvesek voltak, és mindent megtettek a fiamért, de a diagnózis után azt is közölték velünk, hogy a betegség túlságosan későn derült ki, és már szétterjedt Kian testében" - emlékezett vissza a hónapokkal ezelőtti rémálomra a kisfiú édesanyja, Kat Musgrove.

„Az egész egy jelentéktelen rosszulléttel kezdődött. Tavaly augusztusban Törökországban nyaraltunk a férjemmel és Kian négyéves nővérével, Katievel, amikor Kian egy reggel váratlanul rosszul lett. Úgy tűnt, egyáltalán nem ura a testének, imbolygott és szédült. Másnapra belázasodott." Bár az anya biztos volt benne, hogy gyermeke rosszullétét egy vírus okozza, a biztonság kedvéért orvoshoz vitte, ahol azt közölték vele, a tüneteket minden bizonnyal a fogzás okozza.

Megnyugodva hazaindultak, csakhogy a kisfiú a repülőúton hazafelé ismét rosszul lett. „Üvöltött a fájdalomtól, a teste pedig tűzforró volt, ezért a leszállás után az első utunk a kórházba vezetett, ahol Kiant megröntgenezték." Noha Kat biztosan állította, hogy gyermeke nem szenvedett sérülést a hazaúton, az orvosok megröntgenezték, hogy megbizonyosodjanak, a gyerek tüneteit nem csonttörés okozza-e.

„A következő hónapokban összesen hatszor mentünk vissza a kórházba. Különböző tünetekkel, de szinte mindig elküldtek minket, mondván, a gyereknek nincs semmi baja. Ahol vették a fáradságot, hogy megvizsgálják, vírusfertőzést diagnosztizáltak." Kat végül idén januárban unta meg a sehova nem vezető gyógyszeres kezeléseket, és vitte kisfiát egy másik kórházba, a Royal Victoria Infirmarybe, ahol végre vérteszteket is csináltak.

„A tünetei alapján azt gondolták, hogy csontvelőproblémái vannak, ezért benntartották és vért vettek tőle. Néhány nappal később megkaptuk a sokkoló hírt: Kiannak előrehaladott neuroblasztómája van." A rosszindulatú, kifejezetten gyermekeket érintő daganat általában az idegrendszer valamelyik részéből fejlődik ki: leggyakrabban a vesét, a hasat és a mellkast érinti, ritkábban pedig az agyat.

Kian esetében a betegség annyira előrehaladott volt, hogy a végtagjait leszámítva szinte az egész testében daganatok képződtek. „A teljes testscan összesen 27 daganatot mutatott" - mondta az anya, aki hozzátette, az orvosok ezt követően az azonnali kezelés mellett döntöttek. „10 hetes agresszív, kemoterápiás kezelést kapott, miközben sugárkezelésre járt. Bár Kian még nagyon kicsi, hősiesen tűrte a kezeléseket, nagyon büszke vagyok rá" - mondja az édesanya, aki azt is elárulta, a legújabb vizsgálatok szerint gyermeke testéből eltűntek a daganatok.

„Óriási megkönnyebbülés, hogy Kian jól reagált a gyógyszerekre. Persze tisztában vagyunk vele, hogy a betegség kiújulhat, mi mégis bizakodóak vagyunk, és reméljük, hogy végleg megszabadultunk a betegségtől" - mondta a Daily Mail című brit lapnak az anya.

Hír24

Címkék: daganat