Naponta ötször volt orgazmusa a gyógyszer miatt

2014. augusztus 7. - 18:08 | Tech

A 42 éves, Parkinson-kórban szenvedő asszonynál furcsa mellékhatásokat produkált a tünetekre szedett gyógyszer. A török asszony fel volt készülve rá, hogy a gyógyszernek, amit orvosaitól a korai stádiumban lévő betegségére kapott, lesznek majd mellékhatásai. Fejfájás, influenzaszerű-tünetek, szédülés, cserepes ajkak: az asszony felkészült, hogy az általa szedett Parkinson-gyógyszer, a Rasagiline ezek közül valamelyiket biztos előidézi majd - írja a Hír24.

Csakhogy a gyógyszer, ami az agy dopamin termelését serkenti, nála egész másmilyen hatást váltott ki – számolt be a LiveScience.com. „A meglehetősen szokatlan tünetek az első gyógyszert követő hetedik napon jelentkeztek. Arra figyeltem fel, hogy jelentősen megnőtt a szexuális étvágyam, olyan volt, mintha folyamatosan izgalmi állapotban lettem volna" - mesélte a nő, majd hozzátette ezt követően a helyzet csak súlyosbodott.

Mint kiderült az asszony ezután spontán orgazmusokat élt át, olykor naponta ötször is. „Nem tartottak sokáig, legfeljebb néhány másodpercig, ennek ellenére nagyon megijedtem" - mesélte, majd hozzátette, néhány nap múlva kórházba is ment emiatt. „Beletelt néhány napba, mire az orvosok rájöttek, a furcsa tüneteket a gyógyszer okozza. Miután abbahagytam, a tüneteim is enyhültek."

Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy egy az agy dopamintermelésére ható gyógyszer szokatlan mellékhatásokat okozott. A LiveScience beszámolt egy 65 éves férfiról is, aki miközben ezt a gyógyszert szedte, spontán ejakulációkat élt át.

Hír24