Gyorsan lemerül a mobilod? Akkor nehogy használd ezeket az appokat!

2014. november 7. - 19:38 | Tech

Néha csak értetlenül bámuljuk, ahogy egyre kisebb a készülékünk töltöttségét jelző csík. Bizony, jó pár energiafaló app csücsül készülékünkön, és nem árt tisztában lenni azzal, melyek is azok.

Gyorsan lemerül a mobilod? Akkor nehogy használd ezeket az appokat!

A vizsgálat során több mint egymillió, az AVG Android appját használó androidostól gyűjtöttek be adatokat, anonim módon. Többféleképpen is csoportosították az appokat, és például az egyértelműen kiderült, hogy a közösségi alkalmazások, elsősorban persze a Facebook a legnagyobb ellensége az akkumulátornak (no meg a mi időnknek is). Rajta kívül persze még jó pár olyan app van, amely sokat tehet annak érdekében, hogy hamar lemerüljön a készülékünk.

Bűnösök vannak például az előretelepített alkalmazások között, a 10 legenergiafalóbb, és a telefon bekapcsolásakor elinduló alkalmazás közül három a Samsungtól ered. Figyelmet érdemelnek azok az appok is, amelyek a tárhelyet zabálják, ezek közé tartoznak például a hírek, főleg ha valós időben frissülnek – persze valójában így van értelme egy híralkalmazásnak.

Mivel az androidos telefonokkal, táblagépekkel töltött idő 62 százalékában játszanak, az AVG érdemesnek tartotta a játékok körében is vizsgálódni. Íme a tapasztaltak, azaz azon appok listája, amelyeket kerüljünk el, ha nem akarjuk, hogy hamar lemerüljön a mobilunk.

A top 10 teljesítményfaló app
1. Facebook
2. Path
3. 9GAG Funny Pics & Videos
4. Instagram
5. Spotify Music
6. BBM (BlackBerry)
7. QQ (Tencent Technology)
8. textPlus Free Text & Calls
9. Wattpad Free Books & Stories
10. iFunny : )

A top 10 energiafaló app, amelyek a telefon bekapcsolásakor indulnak
1. AllShareCast Dongle S/W Update (Samsung)
2. ChatON Voice & Video Chat (Samsung)
3. Beaming Service for Beep'n'Go (Moheam)
4. magicApp: Free Calls (magiclack VocalTec)
5. Samsung WatchON Tablets
6. Facebook
7. Path
8. PPS for Mobile
9. Vault-Hide SMS Pics & Videos
10. Al-Moazin Lite Prayer Times

A top 10 tárhelyfaló
1. NY Times -- Breaking News
2. Tango Messenger Video & Calls
3. Spotify Music
4. Facebook
5. Chrome Browser
6. 9GAG Funny pics & videos
7. Instagram
8. LINE camera -- Selfie & Collage
9. Vine
10. Talking Angela

A top 10 akkugyilkos játék app
1. Puzzle & Dragons (GungHo Online Entertainment)
2. Hay Day (Supercell)
3. Candy Crush Saga (King)
4. Minecraft -- Pocket Edition (Mojang)
5. Cookie Jam (SGN)
6. Pet Rescue Saga (King)
7. Clash of Clans (Supercell)
8. Bubble Witch 2 Saga (King)
9. Farm Heroes Saga (King)
10. Angry Birds (Rovio Mobile)


(hvg.hu)