Meteoritok hozhatták az élet csíráit a Földre

2014. november 19. - 17:58 | Tech

Kísérleti úton bizonyították orosz tudósok annak a lehetőségét, hogy az élet csíráit meteoritok hozhatták a Földre.

Meteoritok hozhatták az élet csíráit a Földre

"Egyik termofil, azaz hőkedvelő baktérium esetében sikerült demonstrálnunk, hogy egy meteorit felszínén a mikroorganizmus túlélhetné a légkörbe való bejutást" - hangsúlyozta Alekszandr Szlobodkin, az Orosz Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

Az orosz kutató a moszkvai űrbiológiai és űrorvostudományi konferencián a Foton M4 műhold segítségével végzett kísérleteket ismertetve elmondta, hogy az űreszköz külső felületére két 10 centiméter átmérőjű, egy centiméter vastagságú bazaltkorongot erősítettek. A korongokba 12-12 lyukat fúrtak, ezek mindegyikébe 15-15 milligrammnyi baktériumot töltöttek, majd lezárták. A kísérletekben 11 féle termofil baktériumot és 4 féle spóraképző mikroorganizmust alkalmaztak.

A repülés során több lyukból kiesett a "tömés", végső soron a Foton M4 visszatérte után összesen háromban találtak élő baktériumokat.

"Egyetlen baktériumtörzs bírta ki az utazást" - hangsúlyozta a tudós, bár nem tudta pontosan megmondani, hogy hány mikroorganizmus vészelte át a kozmikus kalandot és a visszatérést.

"Mindössze néhány baktériumról van szó" - jelentette ki Alekszandr Szlobodkin, hozzátéve, hogy táptalajba helyezve a mikroorganizmusok szaporodni kezdtek.

A Foton mikrogravitációs anyagtudományi kutatásokhoz alkalmazott szovjet, majd orosz műholdsorozat, első prototípusát 1985-ben indították. Továbbfejlesztett, modernizált változata a Foton M széria, amelyen már űrbiológiai kutatásokat is végezték. A sorozat első műholdját 2002-ben bocsátották fel, 2005-ben és 2007-ben az Európai Űrügynökség részvételével további két Foton M műholdat indítottak. A Foton M4, amelyet ez év július 18-án bocsátották fel a kazahsztáni Bajkonurból, nem egészen másfél hónap múlva ért földet Orenburg közelében.

MTI/para

Címkék: Meteorit, élet, Föld