NOCSAK: 120 évig élhetünk, csak ilyen pirulát kell fogyasztanunk

2014. november 28. - 13:00 | Tech

A szerrel, ami állítólag lelassíthatja, sőt, meg is állíthatja az öregedést, orosz kutatók rukkoltak elő - írja a Hír24.

Öregedés elleni pirula: bár a legjobb esetben is úgy hangzik, mint egy rossz sci-fis vicc, orosz kutatók szerint néhány év múlva akár valóság is lehet belőle. Méghozzá a moszkvai egyetem egyik neves professzorának, dr. Maxim Skulachevnek és lelkes csapatának köszönhetően, akik egy olyan új antioxidáns-koktélt dolgoztak ki, ami reményeik szerint kitolhatja az öregedési folyamat kezdetét.

„Nem hiszem, hogy élhetnénk 800 éves korunkig, de azt minden további nélkül el tudom képzelni, hogy néhány évtized múlva a bolygó lakosságának nagy része betöltse a 100-120. születésnapját" - mondja a szakember, aki hosszú évtizedek óta tanulmányozza, mi állhat az öregedés hátterében. „A vizsgálataim során arra jutottam, a folyamatért legközvetlenebbül a mitokondrium nevű sejtszervecske felel, ami az energia előállításában és annak elraktározásában játszik döntő szerepet."

A professzor azt is elmondta, a titokzatos pirula, amit jelenleg patkányokon, egereken és kutyákon is tesztelnek, és ami a mitokondriumok működését befolyásolja, egyelőre biztató eredményeket produkál. „Azt várjuk, hogy a gyógyszer elodázza majd az öregedési folyamat kezdetét, és kitolja az öregedéssel kapcsolatos betegségek – a rák, az Alzheimer-kór, vagy épp a Parkinson-kór – megjelenésének időpontját."

A kutató szerint addig, míg a csodaszer a boltok polcaira kerülhet, még sok év telik majd el, ennek ellenére biztos benne, hogy az emberiség előbb-utóbb képes lesz szembeszállni az öregedéssel.

Hír24