Űrsétát tettek a NASA űrhajósai a Nemzetközi Űrállomáson

2015. február 22. - 17:07 | Tech

Űrsétát tettek amerikai űrhajósok a hétvégén, és ezzel megkezdték a kábelfektetést a Nemzetközi Űrállomás (ISS) hamarosan megérkező új egységéhez.

Butch Wilmore és Terry Virts a tervek szerint a jövő hét folyamán még kétszer - szerdán és vasárnap - indul űrsétára. Összesen mintegy 233 méter kábelt kell lefektetniük.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei elégedettek a munkálatok haladásával: a szombaton kezdett űrsétán 104 méter hosszú elektromos vezetéket sikerült rögzíteni.

Az amerikai űrkutatási hivatal munkatársai szerint az ISS 16 éves történetének legbonyolultabb kábelfektetéséről van szó. "Még sok munka van hátra" - hangsúlyozta a művelet vezetője a hatórás űrséta végén.

A tervek szerint 2017-ben köt ki az űrállomáson az első olyan kereskedelmi űrhajó, amely emberek szállítására is alkalmas. Az ehhez szükséges két dokkoló egység közül az elsőt júniusban fogják felbocsátani.

A NASA 2011-ben kivonta a forgalomból kiöregedett űrsiklóflottáját, ezért most, az általa támogatott magánűrhajók elkészültéig orosz Szojuz űrhajókkal küld fel űrhajósokat a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re, fejenként csaknem 71 millió dollárért. Az Egyesült Államok azt szeretné, ha legkésőbb 2017-ig magáncégek fejlesztenének ki "űrtaxikat", a NASA-űrhajósok szállításáért elsősorban két amerikai vállalat verseng: a SpaceX és a hivatal régi szerződéses partnere, a Boeing.

MTI/para

Címkék: NASA, űrséta, űrhajós