Csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz a Szojuz űrhajó

2015. március 28. - 07:03 | Tech

Sikeresen csatlakozott szombatra virradóra a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) a Szojuz űrhajó három - két orosz és egy amerikai - asztronautával a fedélzetén.

Az orosz űrkutatási központ tájékoztatása szerint a Szojuz-TMA-16M típusú űrhajó automatikus üzemmódban dokkolt a Poiszk (Kutatás) orosz modulhoz.

Az űrhajóval három asztronauta, az orosz Gennagyij Padalka és Mihail Kornyijenko, illetve az amerikai Scott Kelly érkezett az ISS-re, és ezzel hatra nőtt az űrbázison tartózkodó kozmonauták száma.

A mostani misszió annyiban rendhagyó, hogy Kornyijenko és Kelly a szokásos fél év helyett csaknem egy évet tölt majd az ISS-en. A küldetés tervezett befejezése 2016. március 3. Ez idő alatt 19 orvosbiológiai kísérletet fognak elvégezni. Az 1986-tól 2001-ig működő Mir orosz űrállomáson dolgoztak utoljára egy teljes évig űrhajósok.

A szakemberek azt várják, hogy az egy évig tartó űrutazás részvevői új ismeretekre tesznek szert az emberi szervezet alkalmazkodásának dinamikájáról a súlytalanság feltételei között. Az információkat a hosszú távú űrrepülések, így a Mars-expedíció előkészítéséhez fogják felhasználni.

Szeptemberre várják az ISS-re Sarah Brightman angol énekesnőt, aki ott 10 napot fog űrturistaként eltölteni.

MTI/para