Ha a fene fenét eszik is, tovább gyilkolásszák a bálnákat a japánok!

2015. április 14. - 19:59 | Tech

Japán nem tudott meggyőző érveket felhozni a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) szakértői testülete előtt arra, hogy miért folytatná a "tudományos célú" bálnavadászatot.

Ha a fene fenét eszik is, tovább gyilkolásszák a bálnákat a japánok!

A Jiji Press japán hírügynökség értesülése szerint a grémium úgy találta: Japán nem tudta kellőképpen megindokolni, hogy miért szükséges az óriási tengeri emlősök leölése "tudományos célból". A japán fél közölte, hogy új programot terjeszt elő és idén mindenképp fel akarják újítani a tavaly leállított bálnavadászatot.

A hágai Nemzetközi Bíróság tavaly márciusban úgy foglalt állást, hogy Japánnak le kell állítania a bálnavadászatot az Antarktiszt övező tengerekben, mert az úgynevezett kutatási program nem szolgál semmiféle tudományos célt.

A bírósági határozat nyomán Japán 2014-ben kénytelen volt felfüggeszteni a bálnavadászatot, Tokió azonban novemberben egy új, átdolgozott kutatási programot terjesztett az IWC elé. Bár ez a programterv megkímélné a közönséges barázdásbálnák és a hosszúszárnyú bálnák életét és csak a csukabálnákra tartaná fenn a vadászatot, a szakértői testület most ezt sem találta kielégítőnek.

Zöldszervezetek üdvözölték a testület döntését, amely szerintük visszaveti a japán bálnavadászatot. "Az IWC helyesen döntött, a japán bálnavadászat nélkülöz minden hiteles kutatási célt. Ez az állítólagos kutatási program eddig semmiféle elismerhető tudományos eredményt sem produkált" - reagált Thilo Maack, a Greenpeace bálnaszakértője.

Astrid Fuchs, a Whale and Dolphin Conservation (WDC) szakértője ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az ünnepléssel még meg kell várni az IWC tudományos bizottságának májusi ülését.

A nagybálnák kereskedelmi célú vadászata 1986 óta tilos, de Japán kihasználja azokat a kibúvókat, amelyeket az állatok tudományos célú lehalászására kínál a nemzetközi egyezmény. A vitatott kutatási program keretében a japán bálnavadászok 25 év alatt több mint 10 ezer nagybálnát fogtak ki az antarktiszi vizekből.

mti/para

Címkék: bálnavadászat