Már létezik az üzenet, amely megtekintése után megsemmisül

2015. május 7. - 17:57 | Tech

Önmegsemmisítő elektronikus levelek küldését lehetővé tévő alkalmazást fejlesztett egy amerikai startup vállalat.

Már létezik az üzenet, amely megtekintése után megsemmisül

A Confidential CC alkalmazásának segítségével, szemben az eddigi megoldásokkal, bármilyen létező e-mailfiókból - mint amilyen például az Outlook vagy a Gmail - küldhetünk olyan üzeneteket, amelyek a megtekintésük után véglegesen törlődnek. A program kezelőfelülete emellett lehetőséget ad több e-mailfiók együttes kezelésére is.

Az alkalmazás használata esetén továbbra is a megszokott módon kaphatjuk meg az üzeneteinket, új e-mail írásakor azonban az eddigi mezők - címzett, másolat, titkos másolat - mellett megjelenik egy negyedik kitölthető sáv ("CCC") is, amelyet használva önmegsemmisítő üzeneteket küldhetünk - magyarázta Warren Barthes, a vállalkozás egyik alapítója a Las Vegas-i Collision technológiai konferencián szerdán.

Az így küldött titkosított üzeneteket nem lehet kinyomtatni, továbbítani vagy menteni, és bezárás után egyből törlődnek. Annak érdekében, hogy külső szemlélő ne készíthessen fényképet privát üzeneteinkről, a szöveg is csak ott válik olvashatóan élessé, ahol megérintjük a képernyőt, valamint nem látható egyszerre a feladó neve és a tartalom.

Az egyelőre ingyenes alkalmazás, amely már elérhető iPhone-ra és más Apple-eszközökre, május 21-től válik teljesen üzemképessé. Az Android-rendszerű eszközökön és asztali számítógépeken használható változatok elkészítését szintén tervbe vette a vállalat.

"Hatalmat adunk az üzenetküldő kezébe" - hangsúlyozta Warren Barthes. Az alkalmazás használói képesek visszavonni véletlenül elküldött üzeneteiket, valamint beállítani az e-mailek küldésének idejét is.

"A digitális kommunikációval folyamatosan visszaélnek napjainkban. Elfogadhatatlan, hogy az elektronikus levelezés, amely ingyenes és mindenki számára elérhető, ekkora kockázatot jelentsen" - nyilatkozta Rachel Tigges, a három éve működő vállalat másik társalapítója.

MTI/para

Címkék: e-mail